Ilyen autóra futja a Vidiből kirúgott Rudolfnak - fotóval

Rudolf Gergely
PUBLIKÁLÁS: 2016. március 16. 17:00
Havi 3 millió forintos fizetésért csalta a futballt Rudolf Gergely a Videotonban. A klub vezetőinél tegnap telt be a pohár: felmentették az edzések látogatása alól a csatárt.
Bors

Újabb klubnál szerepelt le a 28-szoros magyar válogatott Rudolf Gergely. A 31 éves támadó szerda óta nem látogathatja a Videoton első és második csapatának edzését sem.

Érdeklődtünk a klubnál, hogy miért mondtak le végleg a játékosról, de részletekbe nem kívántak bocsátkozni. Rudolfnál is puhatolóztunk, ám ő lecsapta a telefonját.

Úgy tudjuk, hogy a Vidi vezetőinek a borzasztóan gyenge forma mellett abból lett elegük, hogy a futballista folyamatosan sérültet jelentett, miközben bónuszok nélkül felmarkolt havi 10 ezer eurót (3 millió forintot).

Rudolfot tavaly nyáron még Burcsa Győző sportigazgató igazolt le. Sokan már akkor kételkedtek a döntés helyességben, hiszen a játékossal már korábban is gondok voltak. Debrecenből elírt szerződése miatt idő előtt, aprópénz ellenében távozott, Olaszországban nem sikerült megváltania a világot, a Panathinaikoszban sérülések hátráltatták. Hazatérése után a Diósgyőrben is állandóan sérült volt, amivel kivívta a szurkolók ellenszenvét.

Következett Győr, ahol tulajdonképpen meghálálta a bizalmat, ám a klub tönkrement, így került szabadon igazolható játékosként a Videotonhoz.

A fehérvári klubban folyamatos „sérülései” miatt tavaly nyár óta csak hét bajnokin lépett pályára, egyiket sem játszotta végig, mindössze 230 percet töltött a gyepen, gólt nem szerzett.

Sokan abban bíztak, hogy Horváth Ferenc vezetőedző – akivel Győrben jól tudtak együttműködni – a helyes útra tudja terelni, ám neki sem sikerült. Rudolf a hozzáállásával csak rontotta a csapatmorált, ezért nem volt maradása. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.