Bunkó drukkerek miatt távozott 29 év után

drukker
PUBLIKÁLÁS: 2016. március 13. 15:30
Ronnie McFall Európa legrégebben regnáló edzője volt, ám a múlt hétvégén lemondott, miután csapata, az észak­­ír Portadown a kupában kikapott egy alacsonyabban jegyzett együttestől.
T. R.

Amikor Sir Alex Ferguson távozott a Manchester United éléről 2013-ban, McFall lett az európai rekorder, mint a legtöbb ideig, megszakítás nélkül egy csapatnál dolgozó tréner. Mindketten 1986-ban foglalták el helyüket a kispadon, de még Fergie ősszel, addig McFall de­cemberben. Ám amíg Ferguson békében tudott nyugdíjba vonulni, addig ez McFallnak nem adatott meg.

Miután az ír kupában váratlanul kikaptak az alacsonyabb ligás Lurgan City-től, a stadionban a drukkerek egy részénél elszakadt a cérna, és a játékoskijáróban inzultálták a menedzsert. McFallnak több sem kellett: felszaladt a klubelnökhöz, azonnal lemondott, hazafurikázott a feleségéhez, Anne-hez, és azóta sem látták a pálya közelében.

– Tavaly májusban tartottunk egy búcsúebédet, de utána még egy idényt elvállalt, szeretett volna az öt bajnoki győzelem és a további húsz trófea mellé még egy nagy sikert begyűjteni – mondta egy barátja. – Szomorú, hogy így, ilyen hangulatban ért véget a 29 és fél éves együttműködés. Ronnie szíve a Portadownért dobogott mindig, nélküle és a felesége nélkül ez a klub már sosem lesz olyan, mint régen, el sem lehet képzelni, hogy ki fogja pótolni, pálya­edzője, Kieran Harding is lemondott vele együtt.

McFall távozása után Arsene Wenger lett a legrégebben egy klubnál dolgozó, ma is aktív tréner Európában: ő 1996 óta dolgozik zavartalanul az Arsenalnál.

 

Döbbenetes edzőrekordok

Guy Roux 43 év (1961–2005)

Három rövid (1962, 2000, 2001) szünettől eltekintve Guy Roux 43 évig volt a francia Auxerre edzője: az amatőr harmadik ligától vezette a csapatot egészen a bajnoki címig (1996) és az UEFA-kupa-döntôig.

Willie Maley 43 év (1897–1940)

Ugyan ő még a hőskori fociban tevékenykedett, de számos rekordot a mai napig tart: 29 évesen bajnok lett a csapata, 62 meccsen tudott veretlen maradni vele zsinórban a Celtic (1915–1917 között), 16 bajnokságot, 14 kupát nyert, 1614 meccsen ült a kispadon a máig szentként tisztelt tréner.

Bill Struth 34 év (1920–1954)

A szintén skót Rangers legsikeresebb időszakában volt edző: 73 címet nyert vele a klub.

Vittorio Pozzo 19 év (1929–1948)

Ő volt az, aki a leghosszabb ideig irányított egy válogatottat, ráadásul máig ő az egyetlen, aki két világbajnoki aranyérmet tudott nyerni szövetségi kapitányként. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.