A sok idegeskedéstől kapott stroke-ot Peterdi

stroke
PUBLIKÁLÁS: 2016. március 17. 09:15
Már csak a másfél éves kutyája nem látogatta meg Peterdi Imrét. A dunaújvárosi hokist az idegsebészeten ápolják, miután stroke-ot kapott.
Bors

Szerencsére már sokkal jobban van, főleg annak köszönhetően, hogy háromnegyed órán belül kórházba került. Szinte nyoma sincs annak, min ment keresztül, ottjártunkkor az ágyban pihenve, internetezéssel ütötte agyon az időt.

– Délután nagyobb forgalmam lesz, mindig bejön a feleségem és a kisfiam, de a családom mellett sokan mások is meglátogatnak. Szívet melengető érzés, hogy egyszeriben megmozdult miattam a jégkorongos társadalom, egymást túllicitálva ajánlották fel segítségüket a sporttársak és a szurkolók – mondta a 35 éves, 185-szörös válogatott korongozó, aki egy játszótéren kapott stroke-ot, miközben a fiával töltötte az időt.

– Hamarosan átvisznek a budakeszi rehabilitációs intézetbe, ott már jobban elboldogulok, hétvégeken haza is mehetek.

A sportos életmódja miatt viszonylag gyorsan regenerálódik a szervezete, bár az orvosok arra intették, hogy vissza kell vennie az eddigi tempóból. Túl sokat idegeskedett a meccseken, és az utánpótláskorú jégkorongos tanítványaival is mindig a maximumra törekedett.

– Azt hiszem, erős szervezetemnek köszönhetően különösebb károsodás nélkül megúsztam. Sőt már viccelődni is tudok azon, hogy ágytál és kacsa használata nélkül megúsztam a kórházban töltött napokat. Rendszeresen gyógytornázom, és pontosan betartom az előírásokat. Főleg azért, hogy mihamarabb hazatérhessek a családomhoz, és újra jégre léphessek, hiszen a tanítványaim is hiányoznak.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.