Szétbombázta a kritikusait Tőzsér Dániel

foci
PUBLIKÁLÁS: 2016. február 25. 13:15
Kórusban szapulták a QPR szurkolói Tőzsér Dánielt nemrégiben. Sokaknak még az élettől is elment volna a kedve, Tőzsér góllal válaszolt a kritikákra.
Bors

Másfél hete még a pokol fenekére kívánták Tőzsér Dánielt, a Championship legutóbbi fordulójában azonban óriási bombát zúdított a Sheffield Wednesday kapujába a Queens Park Rangers futballistája. Az 1-1-es döntetlen után persze bűnbocsánatot nyert.

– A szurkoló a belépővel együtt azt a jogot is megvásárolta, hogy dicsérje vagy éppen szapulja kedvenceit – mondta Tőzsér. – Felesleges energiapocsékolás lenne a kritikáknak a kelleténél nagyobb jelentőséget tulajdonítani. Nyilván nem örülök ezeknek, de függetleníteni tudom magam tőlük. A dicséret azért már más tészta, sokkal fontosabb, hiszen további erőfeszítésekre sarkall, erőt, bátorítást ad.

A középpályás szerint átalakulóban van a nagy múltú, ám jelenleg az angol másodosztályban csak a középmezőnyben vergődő csapata. A vezetők a befektetett pénzüket persze szeretnék viszontlátni az eredményekben, ezért mindenkinek kettőzött erővel kell küzdenie. Ráadásul elég sok a fiatal, velük is fel kell vennie a versenyt a 30 éves játékosnak. S csak akkor jöhet számításba a válogatottban, ha rendszeresen pályára lép.

– Igyekszem a legjobb tudásom szerint tenni a dolgom, de a válogatás Storck kapitány dolga – szögezte le szűkszavúan Tőzsér, akinek mostanában szinte csak a futballpálya és otthona között zajlik az élete. – Alig négy hónapos a kisebbik lányom, az edzések, mérkőzések után azonnal sietek haza, hogy minél több időt tölthessek a családommal, és levegyem a terhek egy részét a páromról.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.