Himnuszt írtak Grosics emlékére

Grosics Gyula
PUBLIKÁLÁS: 2016. február 06. 09:15
Méltóképp emlékezett a budai Grosics Iskola névadója születésének 90. évfordulójára. Először hangzott fel a legenda emlékét őrző himnusz.
Szabó Sándor

Megindító volt, ahogy a több száz diák előadta az egykori „grosicsos” diák, Nagy Gábor által komponált Grosics-himnuszt.

– Elérzékenyültem a hallatán – vallotta be a néhai Fekete Párduc lánya, Edina, akitől azt is megtudtuk: papája több száz darabból álló hagyatéka a felcsúti Puskás Intézethez kerül. – Korábban felmerült az az ötlet is, hogy egy saját Grosics-múzeumot hoz létre a családunk, ám apám végrendeletében rendelkezett arról, hogy a hagyaték Felcsútra kerüljön, mondván, ott lesz a legjobb helyen. Ez persze felülírt mindent.

Edina a budai társasházukban egy egész szobát megtöltött édesapja emlékeivel. Megemlítette, papáját többször kapacitálták arra, hogy tegye pénzzé értékesebb ereklyéit, ám annak a gondolatát is elutasította, hogy elárverezzék azokat.

– Amikor rendeztük a tárgyakat, előkerült az 1954-es berni vb-döntő „tényleges” ezüstérme, és az is, amelyet emlékül postázott a FIFA édesapám címére. A halála előtt nem leltük a valódi medáliát, de szerencsére megvan!

A felbecsülhetetlen értékű gyűjteményből Edináéknál csupán egy-két tárgy marad, ezek örökre a papájára emlékeztetik.

Amúgy a Bikszádi utcai suliban hétfőn nyílik a Grosics Kapusakadémia budai bázisa, amelynek megszervezéséért sokat tett Edina férje, Kiss Tamás, az akadémia igazgatója.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.