Sport

Újabb magyar focista igázná le Amerikát

K. B.

Létrehozva: 2016.01.13.

Egyenesen Cris­tiano Ronaldóhoz hasonlította az amerikai egyetemi focibajnokságban játszó Militár Iván mozdulatát egy helyi riporter. 

Négy sikeres egyetemi bajnokság után az észak amerikai profi ligában (MLS) köthet ki Militár Iván, az Old Dominion University magyar csapatkapitánya, aki decemberben már az élvonalbeli Real Salt Lake csapatánál edzőtáborozott.

A 23 éves középpályás nem egy szokványos magyar labdarúgó útját járta be: tizenkilenc esztendősen ösztöndíjjal jutott ki az amerikai egyetemre, melynek színeiben hetven mérkőzésen tíz gólt szerzett és huszonkét gólpasszt osztott ki, továbbá beválogatták a régió válogatottjába is. Sőt a legutóbbi gólját megelőző mozdulatát a riporter egyenesen Cristiano Ronaldóéhoz hasonlította.

– Légiósként nehéz a dolgom, ugyanis az MLS-csapatok külföldi játékosainak a száma korlátozva van. Márpedig olyan futballisták szerepelnek itt, mint Frank Lampard, Andrea Pirlo vagy Kaká – mondta a Borsnak Iván.

– Január 14-én egy négy körből álló játékosbörze indul, ahol ha bármely csapat figyelmét felkeltem, előszerződést kötnek velem – tette hozzá. Németh Krisztián mellett ezzel Militár lehet a második amerikai első osztályban futballozó magyar játékos.

– Még nem volt alkalmam beszélni vele, de ha valamelyik csapat kiválaszt, pár tanácsot szívesen fogadnék Némethtől – mondta a magyar válogatottról Iván.

A Puskás Akadémiát is megjárt labdarúgó számára azonban nem csak az amerikai út a járható, például az elmúlt egyetemi bajnokcsapat legjobb játékosa most Kleinheisler Lászlóval van próbajátékon a Werder Bremennél. Iván is nyitott az ajánlatokra.

– Ha Magyarországról keresnének meg, akkor otthon is szívesen játszanék – zárta gondolatait.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194480_auto_resized.jpg
origo.hu

Rengeteg titkot őriznek a világ leghíresebb bunkerei - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27840_resized.jpg?avcount=1715028610
origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193756_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188241_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194235_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A MÁV elárulta, mi történt a debreceni intercityn, ahol a 444 szerint Magyar Péter testőrei elfoglalták az egyik kocsit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27838_resized.jpg?avcount=1715028610
origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186108_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715028610
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715028610
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194936_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el