Tusupnak hízeleg az úszószövetség

Shane Tusup
PUBLIKÁLÁS: 2016. január 18. 08:15
Nemrég még a pokolba kívánta, ma már hízeleg Shane Tusupnak az úszószövetség. Gyárfás Tamásék szerint az Év edzője díj az amerikainak járt volna.
T. N., K. B.

Meglehetősen átlátszó módját választotta a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ), hogy Hosszú Katinka edző férjének, Shane Tusupnak hízelegjen. A testület ugyanis vasárnap közleményt juttatott el az MTI-nek, amiben gratulált ugyan a magyar labdarúgó-válogatottnak, és az újságírók által az év legjobb edzőjének megválasztott Dárdai Pálnak, de véleményük szerint Tusup elmúlt évi teljesítménye még a Hertha trénerének eredményeinél is tekintélyesebb volt.

Minden bizonnyal a FINA január 31-i, budapesti, év legjobbjait díjazó gálája áll az úszószövetség mostani levelének hátterében, hiszen azt szeretnék elérni, hogy Hosszú és Tusup az Év Sportolója-gálával szemben, ezen a rendezvényen már vegyen részt. Jelenleg úgy áll ugyanis a helyzet, hogy az úszóházaspár Gyárfás Tamás elnök személye miatt ezt az eseményt is bojkottálja.

Mindent elárul az úszószövetség köpönyegforgató viselkedéséről, hogy információnk szerint a testület az Év Sportolója-gála előtt még azért próbált nyomást gyakorolni a rendező Magyar Sportújságírók Szövetségére (MSÚSZ), hogy Cseh László edzője, Plagányi Zsolt több szavazatot kapjon, mint Tusup.

– Örülök, hogy az úszószövetségnél tiszteletben tartják 279 sportújságíró szavazatát, még ha a végeredménnyel nem is értenek egyet – árulta el Szöllősi György, az MSÚSZ elnöke. – Az is örömteli, hogy az Év Sportolója-választás ekkora hullámokat kavar, hiszen ez azt jelzi, hogy a gálának nagy presztízse van, sokan szeretnének díjazottak lenni.

Gratuláció Hosszúnak

Az austini úszóverseny első versenynapján még érem nélkül maradt – 100 méter gyorson negyedik, 400 gyorson nyolcadik lett – Hosszú Katinka, de a második napon 400 méter vegyesen már aranyat, 200 háton pedig ezüstöt nyert. Az MÚSZ a Facebookon gratulált az úszónak, aki lapzártánk után még 200 méter pillangón, 100 háton és 200 vegyesen tovább gyarapíthatta érmeinek a számát.

Kapcsolódó jegyzetünk itt olvasható.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.