Ötödször is Lionel Messié az Aranylabda

Cristiano Ronaldo
PUBLIKÁLÁS: 2016. január 11. 20:53
Nem történt meglepetés a FIFA Aranylabda-díjátadóján, az előzetes várakozások és – természetesen – az év közben nyújtott teljesítménye alapján Lionel Messié lett a trófea. Ötödször. 
Bors/MTI

Az FC Barcelona sztárjának végső sikere szinte biztosra vehető volt, ráadásul több nemzetközi sajtóorgánum arról számolt be a héten, hogy a FIFA egy technikai hiba miatt néhány pillanatra a honlapján már mint győztest tüntette fel az argentin válogatott csatárt.
    

Az esélyekről sokat elárult, hogy Messi győzelmére szinte semmit sem fizettek a fogadóirodák, a William Hillnél például 1,04-es oddsszal adták, hogy a "Bolha" viheti haza a futballvilág legrangosabb egyéni kitüntetését.

A szintén barcelonai Neymarnál 10-es, míg a Real Madridot erősítő címvédő, és háromszoros győztes Cristiano Ronaldónál 20-as volt az odds.
    

Messi az elmúlt szezonban - a spanyol Szuperkupa kivételével - mindent lehetséges trófeát elhódított a Barcelonával. A katalán sztárcsapat lett az első a futballtörténelemben, amelynek másodszor sikerült tripláznia, azaz egy szezonon belül a bajnoki cím és a kupagyőzelem mellett a Bajnokok Ligája trófeáját is elhódítania.
 

Még a Barcelona zsenijének egyik legnagyobb riválisa, Cristiano Ronaldo is elismerte, hogy egyáltalán nem lepné meg, ha Messit választanák a legjobb futballistának. A Real Madrid klasszisa – háromszor vihetett haza Aranylabdát – sem zárt rossz évet, de a királyi gárdával egyetlen nagy trófeát sem szerzett, míg argentin ellenlábasa spanyol bajnokságot, kupát, és Bajnokok Ligáját nyert a Barcával.

Mellesleg Messi az eddigi elképesztő öltönyei után – korábban pöttyös és mélybordó kompozíciót is viselt – meglehetősen visszafogottan öltözött föl, elegáns sötét szmokingot húzott.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.