Tragédia: focitornán halt meg a fiatal edző

elhunyt
PUBLIKÁLÁS: 2015. december 16. 09:00
A pálya szélén lett rosszul a Baranya megyei II. osztályban szereplő Bicsérd edzője, Kovács Csaba. A szakember életéért hiába harcoltak egy órán át, 44 évesen elhunyt.
K. B.

Kiváló ember volt, akinek a család és a labdarúgás volt a mindene – így emlékszik a trénerre a klub elnöke, Kajdon Kálmán.

A tragédia az őszi bajnokság lezárására szervezett vasárnapi teremtornán történt, amikor a vezetőedző minden előzetes rosszullét nélkül lefordult a kispadról, leállt a szíve. A csapat egyik játékosa, Berta Dániel az orvosi egyetemen tanul, ő azonnal megkezdte az újraélesztést, amit a gyorsan kiérkező mentők egy órán keresztül folytattak, mindhiába, Csaba életét már nem tudták megmenteni.

– Példás életet élt, mindennap reggel fél ötkor elindult dolgozni, három órára hazaért, majd az otthoni teendők után heti kétszer edzést tartott, először a felnőtteknek, majd az ifjúsági csapatnak. Sokszor este kilenckor hagyta el a futballpályát. Soha nem panaszkodott az egészségi állapotára – mesélte a Borsnak az elnök, aki hozzátette, a klubnál mindenkit megrázott a tragédia.

– Aggódom a játékosokért, főleg a fiatalokért, nagyon közel állt hozzájuk Csabi. De a megyei labdarúgásban is mindenki tisztelte és szerette, percenként csörög a telefon, az ellenfelek is részvétüket nyilvánítják – mondta könnyeivel küszködve Kajdon Kálmán.

A tragikus hirtelenséggel elhunyt férfi feleségével élt együtt. Szilvia is osztotta férje rajongását a labdarúgás iránt, sőt a hölgy a bicsérdi klub szakosztályvezetője. A helyi futballpályán most Kovács Csaba tiszteletére lobog a fekete zászló, akit hétfőn helyeznek végső nyugalomra.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.