Sport

Edzőtáborban éli mindennapjait a válogatott szövetségi kapitánya

Bors

Létrehozva: 2015.12.24.

A magyar fociválogatottat az Eb-re kivezető szövetségi kapitány, Bernd Storck puritán életet él Telkiben, habár a fővárosban is van lakása. 

Saját bevallása szerint elég későn ismerkedett meg (nagyjából) fővárosunkkal. Igaz, nem is nézelődni jött, inkább magasabb színvonalra szeretné emelni labdarúgásunkat.

– Ide köt a munkám, nincs értelme naponta ingázni Budapest és Telki között – mondta a karácsonyi ünnepekre Németországba utazó Storck, aki a Bors munkatársait körbe is vezette „szolgálati helyén”.

– Szakmai igazgatóként az utánpótlásra is figyelnem kell, ez a munka pedig teljes embert kíván, nem megy másként. Csak így jönnek az eredmények.

Nem véletlenül tartják munkamániásnak. Olyannyira, hogy még a család is háttérbe szorul a futball miatt. Felesége havonta egyszer repülőre száll négyéves fiával és nyolcéves lányával, hogy néhány napot együtt tölthessenek. Karácsonyra azonban Berlinbe utazik. Autóval.

– A vezetés kikapcsol, egyedül leszek a majd kilencszáz kilométeres úton, így nyugodtan gondolkodhatok, néha kell egy kis csend az embernek.

A kapitány egyébként nem csupán a technikai, taktikai dolgokra helyezi a hangsúlyt. Számára legalább annyira fontos a mentális felkészülés. S bár sok játékosa beszél angolul, a munkáját német tolmács segíti.

– A legapróbb részlet is fontos a játékosokkal való kommunikáció, az egyéni vagy csoportos megbeszélések során, ezért kell a szöveghű fordítás. Mellesleg tudja, mi volt Magyarországon eleinte a legmeglepőbb számomra? Az önbizalom hiánya, márpedig, ha az ellenfél lehajtott fejű, remegő szájszéllel pályára lépő futballistákat lát, akkor már félig nyert ügye van. Ezt azért némileg sikerült megváltoztatnom, szerencsére már magabiztosabbak a játékosaink. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188845_auto_resized.jpg
origo.hu

Ettől a brit lépéstől rettegett Európa, küszöbön a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27807_resized.jpg?avcount=1714985709
origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188940_auto_resized.png
metropol.hu

Most aztán foghatja a fejét Marco Rossi: Ádám Martinról van szó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186639_auto_resized.jpg
vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185104_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27808_resized.jpg?avcount=1714985709
origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189873_auto_resized.jpg
travelo.hu

Megkoszorúzták a Balatont és a kifogták a tó eddigi legnagyobb pontyát is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el