Ez kész őrület! – ordította valaki a bíróságról távozó atléta után, és mások sem tudtak napirendre térni Aubrey Ledwaba döntése felett. A bíró mindössze 690 dollár (alig 200 ezer forint) óvadék megfizetése fejében engedélyezte a parasportolónak, hogy nagybátyja rezidenciáján várja meg a büntetési tétel kiszabásának április 18-i napját.
Ráadásul azt is megengedte neki, hogy reggel hét és 12 óra között akár húsz mérföldes távolságra elhagyja a házat, ehhez csak annyit kellett tennie, hogy adja le útlevelét és nyomkövetőt viseljen. Ledwaba azzal indokolt, hogy Pistorius viselkedése alapján nem áll fenn a szökés veszélye.
A műlábú sportoló 2013 februárjában saját fürdőszobája ajtaján keresztül, négy lövéssel végzett 29 éves kedvesével, Reeva Steenkamppal.
A bírói nagyvonalúsága főleg azok után váratlan fordulat, hogy a múlt héten letartóztatási parancsot adtak ki ellene, amiért a vele szembeni vádat szándékos emberölésre változtatták (ennek büntetési tétele 15 éves szabadságvesztésnél kezdődik). A bíróság az óvadékot amúgy eredetileg ennek százszorosában határozta meg, ám ügyvédje, Barry Roux azzal érvelt, hogy Pistorius a pereskedésekkel járó kiadások fedezése miatt adta el a házát is, nincs neki ennyi pénze.
Mostani szálláshelyét elnézve: a nagybácsi bizonyára nem csak fedéllel, pénzzel is tudott volna segíteni rajta.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.