Szexi fotókkal hódít a triatlonos

szexi
PUBLIKÁLÁS: 2015. november 12. 08:15
Hihetetlen ütemben terjednek az interneten egy csinos triatlonos lány erotikus képei. Ki ő, és miért nem tudunk róla semmit?
Bors

A húszéves Wirth Eszter egyik pillanatról a másikra lett az internet sztárja, pedig ő nem is vágyott ilyen dicsőségre.

– Egyszerűen csak akartam csináltatni magamról néhány merészebb képet – árulta el a Borsnak a fiatal sportoló. – Egy barátomon keresztül ismerkedtem meg Konkoly Tibor fotóssal, a műteremben találkoztam vele először. Kérdezte, az elkészült anyagból feltehet-e néhány kockát a Facebookra. Igent mondtam, s innentől kezdve egyre többen átvették a képeket.

A Szegeden született, de ma már Pesten élő lány ezt egyáltalán nem bánja. Kinek ne imponálna, ha ilyen sikerei vannak?! Eszter amúgy a sportágában is hasonlóan sikeres, tavaly például megnyerte a nők versenyét a Balatonman elnevezésű viadalon, ahol a hagyományos ironman-versenyekhez képest annyi volt a különbség, hogy a 3,8 kilométer úszás és 180 kilométer bringázás után „csak” 11 kilométert kellett futni. Szóval roppant tehetséges, mégsem a sportból fog megélni.

– Már csak azért sem, mert a triatlonból mifelénk nem is igen lehet megélni – mondta. – A Testnevelési Egyetemen edzőnek és gyógytornásznak tanulok.

Amúgy pedig, mint ahogy a mellékelt ábra is mutatja, a modellkedés sem áll távol tőle. Ilyen küllemmel nem is csoda! Az már annál inkább, hogy jelenleg facér! Pedig tuti, hogy minden ujjára találna magának hódolót! De persze, a rajongás még kevés a boldogsághoz!

Fotók: Konkoly Tibor (www.facebook.com/tiborpicture)
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.