Megreformálná a magyar focit a 18 éves elnök

magyar
PUBLIKÁLÁS: 2015. november 29. 09:15
A magyar futball sírásóinak a hazai edzőket tartja Horváth Csenger, hazánk leg­fiatalabb klubelnöke, aki a Győr-Moson-Sopron megyei III. osztályban szereplő Töltéstavát irányítja. A tinédzser elnök most fog érettségizni, de a futballszakmát már jól ismeri.
K. B.

– Öt évig futballoztam, két és fél évig játékvezetősködtem. Közben a testvérem, Horváth Csanád – jelenleg U16-os magyar válogatott – útját egyengettem, személyre szabott fizikai és mentális felkészítéseket terveztem neki. Idén elvégeztem a futballmenedzser-képzést, betöltve a tizennyolcat, letettem a C-licences edzői képesítést – mesélte a Borsnak a 18 éves Csenger, aki idén vette át a Töltéstava vezető pozícióját és reformba kezdett, a munkakerülők szűrét már ki is tette a csapatból.

– Ellene vagyok a magyar futballközegnek, és ennek a közösségi oldalakon hangot is adok. Elsődleges célom, hogy érettségi után a Kölni Sportegyetemen, majd az európai labdarúgásban minél több tudásra tegyek szert, később ezt hazahozva szeretnék változtatni azon, ami itthon a labdarúgásban folyik – mesélte az ifjú szakember, aki Dárdai Pál sikereivel igazolta állítását. Szerinte a korábbi szövetségi kapitány azért tud itthon segíteni, mert a kinti futballkultúrát hozza magával. A fiatal Csenger is ezt az utat járná be.

– A testvérem Bragában van próbajátékon, ő is elmondta, kint az edző annyit fut, amennyit itthon a játékosok összeadva. Ott működik a sport, itthon nem, akkor valószínűleg ők csinálják jól – tette hozzá a klubelnök, akinek a közeledő érettségi és az elnöki pozícióval járó teendők mellett nincs sok szabadideje, de szívesen eljár bulizni. A céltudatos fiú szíve jelenleg szabad, de mint elmondta, egy kapcsolat nehezen is férne bele az életébe, most kizárólag a karrierépítésre koncentrál. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.