"Megmutatta a rák, milyen erős vagyok"

betegség
PUBLIKÁLÁS: 2015. november 15. 08:30
Novlene Williams-Mills számára egy rémálom lehetett a londoni olimpia, úgy volt tagja a jamaicai sprinterváltónak, hogy tudta, mellrákja van.
T. R.

Már a műtéti időpont is megvolt, a hazaérkezése után három nappal operálták először. Londonban ha egyedül maradt, mindig sírt, a társai előtt azonban nem mutatta aggodalmát, senkinek sem beszélt a betegségéről.

Az első műtét utáni eredmény lesújtó volt: nem volt elég a daganateltávolítás, újabb operációkra volt szükség, mert a rák egy agresszív fajtája támadta meg, ráadásul mélyen a mellkasán ült a daganat. Újabb három műtéten esett át, félt, hogy elveszíti a nőiességét, aggódott, hogy ha majd lesz gyereke, nem szoptathatja, ám az életéről volt szó, nem mérlegelhetett. 2013-ban meggyógyult és a futáshoz is visszatért, egy hazai válogatóversenyen harmadik lett, de mivel sokan kifogásolták az eredményét, nem titkolózott tovább, és a nyilvánosság elé állt az igazsággal: rákbetegség ellen harcolt.

Később rájött, hogy – bármilyen furcsa is – a betegség nemcsak elvett tőle, de adott is neki. A félelme óriási volt, hiszen anyja is mellrákos volt, nővére pedig petefészekrákban hunyt el. De képes volt kellő távolságból szemlélni a betegségét és saját útját, amely közben több döbbenetes és tanulságos megállapítást tett.

– Nem a mellek teszik nővé a nőt – mondta. – Korábban én sem tudtam, hogy igazán mitől nő az ember. De aztán a betegség megtanított megismerni magam. A természetfeletti erő tesz minket igazi nővé. A betegség előtt fogalmam sem volt arról, hogy én ennyire tudok küzdeni. A legtöbb nő, ahogy korábban én is, nem elégedett magával, hiányzik valami az éle­téből. Nincs összhang az éle­tükben. Én ezen az állapoton a betegség által túlléptem, most már mindennel szembe tudok nézni félelem nélkül. Ez az erő, ami a nők titka, ez az én üzenetem, amit mindig is hangoztatni fogok.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.