Gyász: 32 évesen meghalt Fülöp Márton kapus

betegség
PUBLIKÁLÁS: 2015. november 12. 13:11
Hosszan tartó súlyos betegségben 32 éves korában elhunyt csütörtökön hajnalban a volt válogatott kapus, Fülöp Márton – írja az NSO.hu
Bors

A labdarúgónál 2013 júniusában csontrákot diagnosztizáltak, ezt követően megműtötték, és kemoterápiás kezelésre járt – emlékeztet a Nemzeti Sport Online. Betegsége úgy derült ki, hogy még 2013 februárjában szúró fájdalmat érzett a karjában, és a konzervatív kezelések nem vezettek eredményre. Felkereste Tóth Ferenc kézspecialistát, aki megműtötte.

Fülöp 2014 februárjában nyilatkozott a kezeléseket követően, akkor töretlenül hitt benne, hogy visszatérhet még a pályára: „Ez az, amiben hinnem kell, és ez az, amiben hiszek is. Az orvosok azt mondták, nincs akadálya, hogy visszatérjek, amint teljesen magam mögött tudom a betegséget, és biztató volt számomra, hogy mennyi csapat érdeklődött irántam januárban.”

Fülöp kölcsönjátékosként játszott a Chesterfieldnél, a Coventry Citynél majd a Sunderlandnél is, amely 2007-ben végleg szerződtette. Szintén kölcsönben szerepelt ezt követően a Leicester Citynél és a Manchester Citynél is, 2010-ben az Ipswich Townhoz igazolt, majd a West Bromwich és az Aszterasz Tripolisz következett. A magyar válogatottban Lothar Matthäus kapitánysága alatt 2005. május 31-én, Franciaország ellen debütált, a címeres mezt 24 alkalommal húzhatta magára – írja az NSO.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.