Csinos masszőrnő miatt szárnyal az ásotthalmi foci

Ásotthalom
PUBLIKÁLÁS: 2015. november 06. 08:15
Vincze Barbara, a csinos fiatal masszőrnő is az Ásotthalmi TE-t erősíti nyár óta. A focicsapat pedig azóta szárnyal a Megye I-ben, jelenleg már második.
d.t.

– Az UTC-ből négyen Ásotthalomra igazoltak a nyáron, ez a szegedi kemény mag hívott, hogy annyira hozzám szoktak, megszerettek, folytassam velük. Egy évig dolgoztam Szegeden, júliusban váltottam – mondja a 25 éves Vincze Barbara, aki egyébként masszázsszalont vezet Szegeden, ahol gyógy-, sportmasszázzsal, csontkovácsolással és kineziotape-pel, vagyis gyógytapaszolással foglalkozik.

Három éve szegődött csapatok mellé, szinte a megye összes játékosát ismeri. Habár sosem szerette a focit, végül mégis náluk kötött ki, mert jó a közösség, családias a hangulat.

– Nem udvarolnak a fiúk, házinyúlra nem lőnek. Beszólások persze vannak, de pusztán haveri alapon. Az ellenfél drukkerei viszont keményebben fogalmaznak, tudják, hogy a cicára nagyon harapok. A Doktor Szöszi a „kedvencem”, pedig hol vagyok én a szőkétől…

Barbi a barátjával eddig egy csapatban „játszott”, a fiú viszont most a nagy rivális Mórahalomban focizik. Sokszor ugratja is, hogy jó lenne, ha veszítenének. Azt meséli, jobban kijön a fiúkkal, mint a lányokkal. Az ősdrukkerek közt is kiismeri már magát, hamar felvette a ritmust. Általában a kezdősort készíti fel, bemelegítéskor pedig a sérülteket, cseréket. Meccsen messziről meghallja a szisszenésükről, hogy csak drámáznak a hatás kedvéért vagy tényleg megsérültek.

– Alkalmi masszőreink voltak korábban, de egyik sem hasonlított Barbihoz. Nagyon jó a keze, hasznos a munkája, jobb lett volna, ha korábban is velünk van. Az új igazolások közül ő a legnagyobb szám, nem a fiúk. Célunk a dobogó, de mivel bronzérmünk már van, lehetne fényesebb is – viccelődött az ásotthalmi jobbhátvéd, Németh Péter. A cserekapus, Vígh Dániel szerint pedig a kispadon is jobban repül az idő, ha Barbi ott ül közöttük. 

Megváltoztatta a légkört

– Barbinak köszönhetően megváltozott a légkör az öltözőben, nagyon fontos része lett a csapatnak. A fiúk időben érkeznek, tudják, hogy másfél órával meccs előtt itt van, hogy előkészítse az izmaikat – mondta az edző, Kószó László.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.