Storck: a foci a családomnál is fontosabb

Bernd Storck
PUBLIKÁLÁS: 2015. október 25. 10:30
Nem sokat látott Budapestből és az országból Bernd Storck. A Dárdai Pál helyére érkezett szövetségi kapitány és szakmai igazgató jóformán állandóan a telki edzőközpontban van.
jk

A német labdarúgó-szakember nyári kinevezése óta nagyon komolyan veszi a munkáját. Amelyről a kezdetektől úgy hittük, hogy átmeneti, de most, hogy német stábot hozott maga mellé, egyre tartósabbnak tűnik.

– Nálam első a labdarúgás, minden más csak utána következik – nyilatkozta lapunknak a tréner. – Tudom, hogy Budapest gyönyörű város, de egész egyszerűen nem volt még időm szétnézni. Azaz nemrégiben
felmentem a Citadellára, s amit láttam, az viszont tényleg el­bűvölt.

Nem csoda, hogy ilyen körülmények között nehéz a kapcsolattartás a családjával, hiszen négy- és nyolcéves kislánya az édesanyjukkal maradt Németországban, a korábbi kapcsolatából született 27 éves fia pedig már önálló. Így meglehetősen ritkán nyílik alkalom a találkozásra, kinevezése óta alig néhányszor látogatták meg állomáshelyén. Persze, a magyar főváros legalább közelebb van hazájához, mint Kazahsztán, ahol évekig dolgozott.

– Telefonon, illetve Skype-on azért rendszeresen tartjuk a kapcsolatot. Annak idején, amikor összejöttem a párommal, tisztában volt vele, hogy az én életem a futball. S ez egy olyan szakma – ha lelkiismeretesen akarod csinálni –, ami egész embert kíván. Mellesleg a párom egy modellügynökségben dolgozik, ő is éppen eleget utazik, de legalább jobban értékeljük az együtt töltött időt.

Mindenesetre a futball iráni elkötelezettségét jól mutatja, hogy amikor kedvenc szabadidős tevékenységéről érdeklődtünk, csak annyit mondott: nekem nincs szabadidőm. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.