Nem csitul a vihar Storck körül, aki kirúgta elődje, Dárdai Pál segítőit – Szabics Imrét, Sallói Istvánt, Andrusch Józsefet –, és a helyükbe a saját embereit hozta. Pálfordulásában főszerepet játszik, hogy vérig sértődött, amiért a nép a Hertha trénerét, Dárdait isteníti.
Vakon, átgondolatlanul dönt, emiatt már az MLSZ-elnökség tagjai is a menesztését óhajtják. Mi áll a háttérben? A kapitány tőkét kovácsolt abból a honi közvélekedésből, hogy magyar edzőkre tilos komoly feladatot bízni, mert dilettánsok.
Ezt meglovagolva Storck hónapokkal ezelőtt jelezte bizalmasainak: nem éri be az utánpótlás-igazgatói címmel, mindenképpen szövetségi kapitány akar lenni, pedig eredménye neki sem sok van edzőként… Jellemző módon negyedik segítőjének, Nyilasi Tibornak telefonon üzent, döntse el ő maga, hogy folytatja-e vele a munkát vagy sem.
Storck számtalan figyelmeztetést kapott segítőitől, így Nyilasitól is, rossz szakmai húzásai miatt. Szabicsék, sőt a válogatott játékosai is felhívták a figyelmét a rossz csapatszerkezetre Feröer ellen. Jobbító szándékkal kritizálták, de inkább elküldte őket. Környezetéből szerzett információ szerint minden munkájával kapcsolatos magyar cikket lefordíttat, szemléztet, hogy tudja, mit gondol róla a honi sportújságírás.
Most 19-re lapot kért. Azt hiszi, ha a novemberi két pótselejtezőn Norvégia ellen kijutunk a jövő évi Eb-tornára, bebetonozza az állását. Téved. Autokrata vezetési stílusa miatt – úgy tudjuk – az MLSZ-vezetőinek némelyike már ellene fordult.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.