Márton Anita már közel 600 aranynál jár

arany
PUBLIKÁLÁS: 2015. október 29. 10:15
Külön rákészülés nélkül nyert súly­emelő magyar bajnoki címet Márton Anita, az idei prágai fedett pályás atlétikai Eb súlylökő aranyérmese.
(szabó)

Hasznos kiegészítő sportnak, a súlyemelésnek hódol Anita, aki második felnőtt bajnoki címét szerezte Tatabányán a ne­hézsúlyúak között – eredménye: 188 kg – úgy, hogy a profi emelő Gyürüs Barbarára 12 kilót vert.

– Szó sincs róla, hogy a riói olimpián két sportágban indulnék – válaszolt felvetésünkre Anita, aki súlylökőként a Békéscsabai Atlétikai Club, emelőként pedig a Szegedi EAC versenyzője. A Bors értesülése szerint egyébként a Tisza partján nem túlzottan ismerik el kiváló eredményeit, ugyanis az atlétikai felkészüléséhez elvárt, az Izabella-hídnál lévő Szegedi VSE-dobópálya hatvan százalékban saját pénzből és munkával jött lére.

Az atlétanő tavaly gyógypedagógiai diplomát szerzett a szegedi egyetemen, jelenleg a november 9-ére kiírt angol nyelvvizsgájára készül, közben kikapcsolódás gyanánt eljátszogat két kutyájával, a Jumper nevű foxival, illetve a menhelyről örökbe fogadott golden retrieverjével, Bobbival.

Az Európa-bajnoknő amúgy megrögzött éremgyűjtő, a súlylökés mellett diszkosszal is sokszoros magyar bajnok, nem beszélve a súlyemelőbabérjairól. Arról már leszokott, hogy összeszámolja pályafutása eddigi első helyezéseit, de azt elis- mer­te, aranyérmeivel Tiszát lehetne rekeszteni. Azokat egyik szobájában gondosan dobozolja, számuk már a hatszázhoz közelít. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.