A Borsod megyei női bajnokság Taktaharkány–Sárospatak mérkőzésén 37 gól esett, ráadásul mindet a vendégek szerezték, Brigi pedig 14-et vállalt ebből, amihez csupán 56 percre volt szüksége.
– Egy-két éves lehettem, amikor kaptam egy labdát ajándékba, és elkezdtem rugdosni, ott kezdődött a futball iránti szerelmem. Korábban futsaloztam is az NB II-es Miskolci Vénusz csapatában, de pályafutásom alatt ennyi gólt egy meccsen még sosem sikerült szereznem – mesélte a Borsnak a csinos gólzsák, aki az elmúlt két évben is rendre bezsebelte a bajnokág gólkirályának járó díjat, sőt a tavalyi év legjobb női játékosának is őt választották. Ezekkel a találatokkal pedig már idén is a 25 éves lány vezeti a mesterlövészek listáját.
Brigit látva azon senki nem lepődik meg, hogy a szíve már több éve foglalt, ráadásul saját edzőjével, Balogh Tamással alkot egy párt a bájos labdarúgó. A szerelmeseknek így nem nehéz közös hétvégi programot szervezni, aminek helyszíne általában a focipálya.
– Nem a csapaton belül jöttünk össze, már több mint három éve élünk párkapcsolatban, tavalyelőtt pedig megkérte a kezemet, amire a legnagyobb örömmel mondtam igent. A közös csapatmunka csak ezután jött, Tomi minden mérkőzésemre elkísért minket, aztán jött egy lehetőség, és átvette a csapat irányítását – mondta Takács, aki a labdarúgás mellett egy nyílászáró szerkezeteket gyártó cég értékesítőjeként dolgozik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.