A bíró mentette meg a fehérvári hokis életét

bíró
PUBLIKÁLÁS: 2015. október 15. 08:30
Alighanem Vladimír Babic játékvezető lélekjelenlétének köszönheti az éle­tét a fehérváriak kanadai jégkorongozója, Devon Krogh, aki szerdán már nyilatkozott a klub honlapjának.
szs

Előbb Babic bíró, majd a helyszínen lévő mentők, utána a rohamkocsi, végül a Honvédkórház hozzáértő sebészei vizsgáztak jelesre kedd este. Az újpesti jégcsarnokban 2-2-es állásnál a második fehérvári gólt jegyző Krogh a bajnoki meccs hosszabbításában a hazai kapu előtt elesett, és nyaki erét saját csapattársa korcsolyaéle elvágta. A tapolcsányi származású, szlovákiai magyar játékvezető, a du­naújvárosi hokisoknál utánpótlástréner Babic érzékelte, hogy ha nem dönt gyorsan, tragédia történhet.

– Két méterről láttam, amint megvágta a korcsolya a nyakát, Krogh sokkos állapotba került – emlékezett Babic.

– A könyökénél fogva a kispadhoz korcsolyáztam vele, eközben jelezte, fáj a nyaka. Összeesett, és a sebéből fél liter vér folyt ki.

Babic tagadta, hogy életmentő lenne, de azzal egyetért, efféle vérző sérülésnél az első tizenöt másodperc az igazán fontos. Ezért a játékvezetők nyári tanfolyamán erről a beavatkozásról sok szó esik. Szerencsére Krogh vénáját, nem az artériáját vágta el a penge.

– Az ugrik be először, amint térdelek a jégen, és többen, köztük három mentős hajol fölém, majd kisebb filmszakadás következett – nyilatkozta Krogh a klub honlapjának.

– Ekkor tudatosult bennem, hogy komoly a baj. So­kat köszönhetek a bírónak, utólag elmesélték, hogy gyorsan és jól döntött.

Azoknak az ismeretlen embe­reknek is hálás, akik üzentek neki, jókívánságaikat a Honvédkórházban az ágya mellett rá vigyázó csapattársai adták át.

– Jól érzem magam, igaz, fáj a nyakam. Az a legfontosabb, hogy mielőbb felépüljek, és visszatérjek a jégre.

Egyelőre nem tudni, mikor engedik haza Kroght.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.