Szöllősi György, a felcsúti Puskás Intézet igazgatója elmondta a Borsnak, Puskásék 2011 októberében elhunyt lánya, Anikó a családjával egyetértésben úgy rendelkezett, hogy édesapja valamennyi, a labdarúgással és sporttal kapcsolatos trófeáját, sportfelszereléseit, érmeit, más becses relikviáit – köztük a Real Madridtól megszerzetteket is! – a Puskás Intézet kezelje.
Más forrásból megtudtuk, Öcsi bácsinak és Bözsi néninek Magyarországon és Spanyolországban is voltak lakásaik, ingatlanjaik. Azok előbb lányukra, Anikóra szálltak, majd az ő halálát követően a két Puskás unoka, illetve a három dédunoka lett a tulajdonos. Puskás Ferenc mindig is hangsúlyozta, valamennyi leszármazottjáról gondoskodik, nehogy az életben egzisztenciális gondjaik adódjanak. Becsületére legyen mondva, megtette.
A Puskás Ferenc név- és imázsjogait a családi licenckezelő a PUSKAS.COM Kft. kezeli, abban – mások mellett – a két unoka üzlettárs, s a jövőben is azok maradnak, Szöllősi György pedig a kft. ügyvezetője. Puskás sportereklyéiről az igazgató megjegyezte, azok értéke felbecsülhetetlen, közülük többet legközelebb Manchesterben, egy angliai kiállításon láthat a publikum. Szöllősi tud olyan mezekről, amelyek beárazhatók, nemrég magángyűjtőktől kerültek elő, s azok értéke darabonként 5–10 ezer dollárra (1,5–3 millió forintra) taksálható.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.