Dárdai tönkretette az új kapitány belépőjét

Dárdai Pál
PUBLIKÁLÁS: 2015. július 21. 19:30
Kényelmetlen perceket élhetett át a magyar futball-válogatott frissen kinevezett kapitánya, Bernd Storck a hivatalos székfoglalóján.
(turcsik)

Az 52 éves német szakember – aki egyelőre csak a hátralévő négy Eb-selejtezőre kapott megbízást – sokáig szót sem kapott, miután Vági Márton MLSZ főtitkárnak folyamatosan azért kellett magyarázkodnia, miért nem sikerült a szövetségnek megtartania Dárdai Pált.

– Teljesen megértem, hogy újra és újra megkérdezik, hogy mit lehetett volna még tenni, de jó volna, ha nem a vágyak, hanem a realitás vezérelne minket – magyarázkodott Vági.

– Az ősszel az MLSZ felajánlott egy hosszabb távú, határozatlan időre szóló szerződést Dárdainak, de ő még nem érezte erre elég érettnek magát, ezért nem fogadta el. A családja szempontjából érhető, hogy a berlini munkához ragaszkodott. A németektől viszont több rugalmasságot vártunk volna, ám miután véglegesítették Palit, és megtudták, milyen nehéz a sorsolásuk, már csak a saját érdekük számított. Anyagi kára az MLSZ-nek nem keletkezett, de jelentős erkölcsi kára igen. Az idő szűkössége, a Dárdaival azonos szemlélet miatt Storck kinevezése kézenfekvő volt.

Amikor nagy ritkán a német szóhoz jutott, akkor is mindig óvatosan fogalmazott.

– Palival jóban vagyunk, nagyszerű munkát végzett, a későbbiekben is ki fogom kérni a tanácsait. Az általa megkezdett útról nem kívánok letérni, a szakmai stábon nem akarok változtatni, lépésről lépésre szeretnék haladni. Optimistán tekintek a feladat elé, a csapat jó helyzetben várja a folytatást. A nagyobb nyomás az előttünk álló román és észak-ír válogatotton van. Átérzem a feladattal járó felelősséget, ahogy eddig is, ezután is száz százaléknál többet adok bele a munkába. Dzsudzsák és Király már biztosított a támogatásáról, a sajtó és a közvélemény segítségét is kérem – mondta Storck.

Csányi Sándor kapitányai

Egy sportszövetség munkáját a szövetségi kapitányok teljesítménye jellemzi a legjobban. Csányi Sándor alatt totális a bukta.

Egervári Sándor (2010-2013): Csányi kirúgta Erwin Koemant, nyilván hogy egy felkészültebb trénert ültessen a holland helyére. Egervárival viszont történelmi vereséget szenvedett el a nemzeti csapat Amszterdamban: 8-1.

Csábi József (2013): ideiglenes megoldás. Egy meccset kapott.

Pintér Attila (2013-2014): az MLSZ külföldi trénert ígért, aztán hirtelen előkapta a magyar nyelvvel hadilábon álló, de a Győrt bajnoki címre vezető edzőt. Megosztó személyisége miatt egyértelmű volt, hogy rossz megoldás, de legalább a szövetség belátta tévedését: az első tétmeccse után menesztette Pinyőt.

Dárdai Pál (2014-2015): Egyértelműen jó döntés volt kinevezni, kár, hogy főállásában is meglátták benne a fantáziát, s megbízták a Hertha első csapatának dirigálásával. Mivel az ő megbízatása is ideiglenes jellegű volt, fel kellett volna készülni a tökéletes megoldás megtalálására.

Bernd Storck (2015-?): idejött sportigazgatónak, kirúgott mindenkit, még azt is, akit ő hozott, aztán átvette az U20-as csapat irányítását, hogy ő vezethesse a fiatalokat az új-zélandi vb-n. Egy meccset nyert.     

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.