Amerikai állampolgár lett Ónodi Henrietta

Ónodi Henrietta
PUBLIKÁLÁS: 2015. július 11. 18:00
Ki ne emlékezne Ónodi Hen­riettára, a 92-es barcelonai olimpia gyönyörű, aprócska, mosolygós aranyérmesére?
T. R.

Heni azóta felnőtt, a 90-es évek közepétől Amerikában él, 2003-ban feleségül ment James „Jimbo” Haley egykori öttusázóhoz, akivel boldogan nevelik gyermekeiket. A tornásznővel a napokban nagy dolog történt: húsz év után megkapta az amerikai állampolgárságot, illetve a szavazati kártyáját, immár szavazópolgár második hazájában.

– Fontos volt az állampolgárság és a szavazati jog, hiszen kicsi gyermekeink vannak, bele akarunk szólni a dolgok alakulásába, fontos, hogyan alakul az ország élete – mondta Heni a Salt Lake City újságnak. Elárulta azt is, hogy a 1992-es olimpia idején már hívták amerikai egyetemekre, de akkor hazavágyott a barátaihoz. Érettségi után egy év telt el semmittevéssel, a szülei parancsoltak rá, hogy igenis ki kell mennie Amerikába. A San Antonio Egyetemet választotta.

– Ha nem beszéled a nyelvet, nehéz dolgod van, félsz megszólalni – folytatta. Életútja számos kanyart vett, 1996-ban visszatért a tornához, részt vett az atlantai olimpián, majd súlyosan beteg édesapja miatt hazatért Magyarországra, később gyászoló édesanyja miatt nem akart visszatérni a tengerentúlra. Amikor itthon mindent elrendezett, folytatta az egyetemet és későbbi férjével is megmaradt, sőt erősödött a kapcsolata, végül 2001-ben diplomázott.

Jimmel a 2003-as esküvőjük után váltottak: otthagyták munkájukat és megnyitották Jim kiropraktőr rendelőjét, Heni ott segédkezik a mai napig. Persze, amikor éppen nincs otthon a gyerekekkel: ők most kilenc-, nyolc- és négyévesek.

Heni szeretettel beszél mindkét hazájáról, örül a sorsnak, hogy neki nem menekülnie kellett, hanem választhatott. De emlékszik még azokra az időkre, amikor Magyarországon nem volt szabad választás, kamaszként élte át a rendszerváltást. Ezért volt számára annyira fontos Amerikában a szavazati jog: szerinte nem élni a joggal rossz dolog, ő sosem tenne ilyet.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.