Lemondott Sepp Blatter, a FIFA elnöke

FIFA
PUBLIKÁLÁS: 2015. június 02. 21:02
Négy napja választották újra a FIFA elnöki székében Joseph Blattert, aki kedden este bejelentette: távozik posztjáról.
Bors

Rendkívüli sajtótájékoztatót hívott össze kedd este a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA), ahol a pénteken újraválasztott elnök, Joseph Blatter bejelentette a lemondását. Majd hozzátette, új kongresszust hív össze – erre várhatóan legkorábban decemberben kerülhet sor –, ahol megválasztják az utódját, ám addig a posztján marad. Hangsúlyozta, a reformoknak folytatódniuk kell, és a szervezetnek teljes átalakulásra van szüksége. Végül megköszönte az eddigi támogatást, s kijelentette, azért hozta meg a döntését, mert sokat jelent neki a FIFA, és a legjobbat akarja a szervezetnek, márpedig érzi, nem áll mögötte az egész futballvilág.

Blatter hirtelen elhatározásához valószínűleg hozzájárult, hogy napközben a szervezet vezetőségét érintő korrupciós botrány tovább gyűrűzött. Az amerikai ügyészek szerint ugyanis Jerome Valcke, a FIFA főtitkára tízmillió dollárt utaltatott a vesztegetési botrány egyik főszereplőjének, Jack Warner volt FIFA-alelnöknek. Az iratok szerint a FIFA egy magas rangú tisztségviselője – állítólag Valcke – 2008-ban intéztette az átutalásokat.

A FIFA szóvivője szerint a tízmillió dollár átutalását a FIFA pénzügyi bizottságának akkori elnöke, a tavaly meghalt Julio Grondona engedélyezte. Valcke egy, a The New York Timesnak elküldött üzenetében azt állította, nem ő hagyta jóvá a kifizetéseket, és arra nem is volt felhatalmazása.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.