Ejzit hetekig kezelték kórházban

Eisemann László
PUBLIKÁLÁS: 2015. június 22. 09:15
A Ferencvárosban Eisemann László egyfajta intézmény volt, masszőri munkájától nem akarták megfosztani. De voltak jelek, amiből azt hihette, feleslegessé válik.
Bors

Heteken keresztül a Pest Megyei Flór Ferenc Kórházban kezelték Eisemann Lászlót, a labdarúgó-válogatott és az FTC masszőrét, aki csütörtök este követett el öngyilkosságot. Gyógykezelése idején a Fradinál hosszú időn keresztül senki nem helyettesítette, ám azt sem lehetett, hogy a játékosok izomzatával ne törődjenek úgy, ahogy törődni kell egy minél jobb bajnoki helyezésre pályázó csapatnál. Ekkor egy kevésbé tapasztalt fiatalember ugrott be segíteni, de eszébe nem jutott, hogy Ejzi helyébe lépjen.

Az autóbalesete óta súlyos depresszióban szenvedő masszőr azonban ebből azt a következtetést vonta le, hogy feleslegessé válik. Mentálisan labilis volt, ráadásul a csapat orvosi stábjának egy tagjával igen rossz viszonyba került, ami tovább mélyítette elkeseredettségét. Barátai közül néhányan azt javasolták neki, talán jobb volna új munkahely után néznie.

– Nem lehet sem a válogatott, sem a Ferencváros illetékeseit felelőssé tenni a történtekért. Nekik azt kell szem előtt tartaniuk, hogy az együttes minél profibb módon legyen felkészítve. Ejzit mindenütt szerették, rosszat neki senki nem akarhatott. Ám amikor valaki annyira mélyen van, amennyire ő volt az utóbbi időben, akkor nagyon ügyelni kell minden egyes szóra, lépésre – nyilatkozta a Borsnak egy neve elhallgatását kérő forrásunk, aki közelről látta Ejzi betegeskedését.

A masszőr gyógyszer-túladagolással vetett véget szenvedéseinek.  

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja (mobilról is) a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.