Felháborodást szült a bennmaradásukat a pályán kiharcoló kluboknál, a Pécsnél és a Nyíregyházánál, hogy NB I-es indulási licenckérelmüket másodfokon is elutasították.
Természetesen Kecskeméten sem repesnek a boldogságtól, jelenleg a lila-fehér csapat a középmezőnyben foglal helyet, ám ennél a klubnál valamelyest számítottak a kedvezőtlen végkifejletre. A Pápa és a Győr szintén nem kapott licencet, de előbbi egyébként is kiesett, utóbbi pedig nem is fellebbezett.
Még egyik klub sem tudja, pontosan miért utasították el a fellebbezését, a hivatalos indoklás megküldését legkésőbb péntekre ígérte az MLSZ. Lapzártánkkor úgy nézett ki, hogy a következő idényben tizenkét csapatos NB I-es bajnokságot rendeznek.
Kecskemét: Rózsa mérlegeli az NB III-at
Jó hír, hogy a kecskeméti akadémián készülő fiatalok jövője nincs veszélyben, mert azt a felnőttcsapattól különálló sportszervezet működteti. Rózsa Pál tulajdonos várja az MLSZ hivatalos indoklását, azután mérlegeli, hogy az NB III-as szereplésben van-e számára üzleti érdek, vagy pedig kiszáll a fociból.
Nyíregyháza: Méltányossági eljárásban bíznak
Brekk János szakmai igazgató szerint rengetegen aggódnak a klubért. A vezető állítja, a brazil játékos, akinek korábban tartoztak, írásban nyilatkozott arról, hogy megkapta a pénzét, ezért nem értik az MLSZ döntését. Nem adják fel, remélik, méltányossági eljárásban érvényt tudnak szerezni az igazuknak. Végső esetben sportjogászokhoz fordulnak.
Pécs: Magyarországon ennyit ér a munka
Matyi Dezső tulajdonos hétfőre ígért részletes reakciót az MLSZ döntésére. Elképzelhető, hogy jogorvoslatot indítanak. Hargitai János, a klub lemondó fideszes elnöke szerint a döntéssel a pécsi focinak vége, ez az egyetlen klub, amelyet nem a licencszabályzat konkrét pontjának megsértése miatt utasítottak el, hanem azért, mert nem láttak garanciát arra, hogy a következő szezont végig tudja csinálni anyagilag.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.