A háromszoros világbajnok a Swimming World Magazine internetes oldalán múlt szerdán megjelent doppingvádakra reagálva egy ügyvédei által jóváhagyott nyilatkozatot olvasott fel keddi sajtótájékoztatóján.
Nyilatkozata szerint a lap minden alapot és bizonyítékot nélkülözve tárta a világ elé ezeket a légből kapott gyanúsítgatásokat.
A 26 éves sportoló jelezte, mostantól kezdve egy jogászokból álló csapat viszi tovább az ügyet, amely egy korábbi úszó, a kanadai Casey Barrett által publikált írással indult el. A cikk úgy született, hogy sem őt, sem a felkészítését segtő szakembereket nem kereste meg a szerző, Casey Barrett.
„Nincs az a pénz, hírnév, győzelem, amiért eladnám a lelkemet. Annál is inkább alaptalanok a vádak, mert nem volt kíváncsi edzésmódszereimre, speciális étrendemre és arra sem, hogy hatéves korom óta mindent az úszásnak rendelek alá” – áll az úszónő nyilatkozatában.
– Megfelelő helyen és időben elmondom Mr. Casey Barrettnek a véleményem – jelentette ki Katinka. – Nem szentségeltem, káromkodtam a rágalmak hallatán, hiszen nekem a medencében van dolgom. Persze nem örülök, de megpróbálom függetleníteni magam a pletykáktól.
– Azt tanácsoltam Katinkának – a döntés persze az övé –, hogy ne pereljen, inkább ússzon, ezzel adjon csattanós választ a vádakra – mondta Gyárfás Tamás, az úszószövetség elnöke. – Érdekes, Michael Phelps eredményei nyomán senkiben sem fogalmazódtak meg ilyesféle vádak.
Kiss László szövetségi kapitány hozzáfűzte: meg kellene nézni Katinka edzéseit, azok után biztosan más véleménye születne róla az újságírónak, hiszen a tréningek sokkal, de sokkal nagyobb erőfeszítéseket igényelnek, mint a versenyek.
– Egyszerűen savanyú a szőlő egyeseknek – így Kiss, aki emlékeztetett arra, hogy Egerszegi Krisztina teljesítményét is sokan megkérdőjelezték. – Katinka már nem csak vegyes specialista, háton is egyre jobb, s talán ez is sérti egyesek érdekeit. Férjével és egyben edzőjével, Shane Tusuppal együtt folyamatos versenyzéssel készülnek az év egy nagy viadalára, ennek és hihetetlen edzésmunkájának a gyümölcse a sok siker. Mellesleg egyre többen követik ezt a módszert.
A hátát is megmutatja a világnak Hosszú Katinka, aki ebben az úszásnemben is egyre jobb, már csupán 19 századmásodpercre van Egerszegi Krisztina 1991-es 200-as országos csúcsától.
– Ahogy jöttek az eredmények, úgy szerettem bele a hátba – mondta Katinka. – A kazanyi vb-n pedig összejöhet gyerekkori ideálom csúcsának megjavítása.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.