Drámai mentést nézett végig a tengeren Szilágyi Tibor

tenger
PUBLIKÁLÁS: 2015. május 08. 20:30
Nem mindennapi vihart élt át társaival az Adriai-tengeren hajókázva az egykori birkózó, Szilágyi Tibor. Aztán egy kigyulladt hajó legénységének és utasainak mentését is végigfényképezhették a haragvó vízen.
szs

Szilágyi egy kisebb társasággal a szlovéniai Portorožból indulva olasz vízek felé tartott, és haladásukat eleve nehezítették az olajfúrótornyok, amiket nem tüntetnek fel térképen, hiszen állandóan változtatják a helyüket. Aztán meg kitört a vihar, s a magyar jacht legközelebb Velencében tudott kikötni.

Amikor ismét elindultak, láthatták, amint egy tűzoltó- és egy mentőhajó, továbbá egy olasz mentőhelikopter száguld a nyílt víz felé. A magyarok figyelték, vajon a helikopter föléjük szállva billegteti-e törzsét, ilyen esetben ugyanis a biztonságban utazó hajónak kötelessége részt vennie a mentésben. Ezúttal effélére nem volt szükség, a kigyulladt hajó utasait sikerült kimenekíteni. Mentőbúvárok ugrottak a tengerbe, a helikopter darujára erősítették a bajba jutottakat, majd következett a csörlőzés. A magyar hajó utasai számára csak a drukkolás maradt.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.