Vadkerti Luca már a Szegednek drukkol

Vadkerti Attila
PUBLIKÁLÁS: 2015. április 07. 09:15
Az átlövőt feldobja a lelátón ülő családja, akiket apjuk teljesen megfertőzött a kézilabda szeretetével.
Bors

A szegedi arénában van egy különleges lelátórész, ahol a játékosok párja és gyerekei izgulják végig a meccseket. Vadkerti Attiláért, a Mol-Pick Szeged kézikapitányáért felesége, az egykori kosaras Lódi Eszter mellett a hétéves Luca és a négyéves Regő is szorít. Igaz, Luca nem mindig volt ilyen lelkes.

– Amikor a lányom még nagyon pici volt, annyit értett az egészből, hogy ha veszítünk, korábban hazaérek egy tornáról, így inkább azért szurkolt, hogy mielőbb kiessünk – mondta nevetve a Szeged veterán játékosa.

A kislány azonban mostanra jobban megértette a kézilabda lényegét, persze bőven akadt rá alkalma, hogy szokja a hangulatot, hiszen a szülők kéthetes kora óta viszik a meccsekre.

– A londoni olimpiára már szerencsevirágokat is készített nekem és a többi játékosnak. Nagyon boldog, amikor az iskolában azt hallja, hogy jól megy a játék – folytatta a balszélső. Luca egyébként annyira beleszeretett a sportágba, hogy maga is beállt kézizni.

– Nálunk a tanulás az első, a sportot ahhoz a feltételhez kötöttük, hogy jól menjen az iskola. Szerintem az is fontos, hogy a gyerekek többféle sportágat kipróbáljanak, és legyen türelmük hosszabb ideig űzni egyet-egyet.

A kapitány kisfia egyelőre még nem igazán követi a bajnokság állását, viszont szívesen „bandázik” a többi játékoscsemetével.

– Néha kicsit olyan a lelátó egyik része, mintha a Pál utcai fiúk foglalnák el, csupa rosszcsont gyerek. Szeretek meccs közben rájuk pillantani, mert a család mindig jókedvre derít – tette hozzá Vadkerti, akinek csapatára a BL- ben immár a nyolc között a Kiel vár április 12-én.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.