Sport

Viharfelhők gyűlnek Dárdai feje fölött

Bors

2015. február 24. kedd 09:15

Három meccsen van túl Dárdai Pál a Hertha vezetőedzőjeként, és máris azt hallani: ilyen kiélezett helyzetben nem láthat el kettős feladatot.

Néhány óra eltéréssel hangzott el itthon és Németországban ugyanaz a vélemény: a jelenlegi helyzet nem ideális. Vági Márton, az MLSZ főtitkára azt mondta, pengeélen táncol a szövetség Dárdai alkalmazásával. A Wolfsburg elleni 2-1-es idegenbeli vereség után pedig Stefan Schnoor, a gárda korábbi futballistája tévés szakértőként szögezte le: elfogadhatatlan, hogy Dárdai figyelme megoszlik, a Herthának előnyt kellene élveznie.

Pedig még a magyar válogatottal nem is igen volt dolga a szakembernek.

Mi lesz, ha napokra el kell jönnie Berlinből? A nyomás már így is nagy. Ennek jeleként az általában végtelenül higgadt Dárdai a hétvégi kudarc után fölöttébb paprikás hangulatba került egy riporteri kérdés miatt. Lapunk őt nem érte el, édesapját igen, de ő is feszült volt, morózusan mondta, nem ér rá.

És a neheze még csak most jön. A Herthára sorsdöntő meccsek várnak a következő he­tekben.

Nyugalom elsősorban az MLSZ részéről tapasztalható. Habár a helyzet egyik fél számára sem jó, a szövetség nem lát indokot arra, hogy a háromoldali megállapodást felülvizsgálja. Vagy hogy egyáltalán B opció után nézzen.

Ilyenkor mit lehet csinálni? Drukkolni a Herthának, s bennmaradása esetén tuti, hogy a nyáron új szövetségi kapitány után kell nézni, vagy drukkolni a Hertha ellen, ez esetben vi­szont egy bukott edző marad a válogatott élén.

Senki nincs könnyű helyzetben…

A 17. helyezett Hertha következő ellenfelei

Augsburg (5.) otthon
Stuttgart (18.) idegenben
Schalke (4.) otthon
Hamburg (14.) idegenben
Paderborn (15.) otthon

További cikkek

Gyász

Nem Csollány Szilveszteré az első, értelmetlenül korai halál a 2000-es olimpia magyar dobogósai közül

Gyász

Sok erőt az elviselhetetlenhez! – gyászában vigasztalják Csollány Szilveszter feleségét

Ez is érdekelhet

astronet.hu

Napi horoszkóp 2022. január 26.: az Uránusz és a Vénusz fényszöge meglepő fordulatokat hozhat

borsonline.hu

Ez lehet az omikron legelső tünete, mutatjuk, mire figyelj fel

origo.hu

Saját építésű kamerájával készít elképesztő képeket egy férfi Kanadában - galéria

vg.hu

Lefújja az utazási korlátozásokat az Európai Unió

kisalfold.hu

Szívszorító: így búcsúznak lányai Csollány Szilvesztertől

origo.hu

Nagyon tartják az értéküket az iPhone 12-esek

nemzetisport.hu

Férfi kézi Eb: „Köszönet a horvátoknak, hogy nyertek Izland ellen!”

origo.hu

Varga Mihály: Az eddiginél magasabb kamatprémiumot fizet a Prémium Magyar Állampapír

vg.hu

Három oltás után kapta el a koronavírust Újlaki Dénes

borsonline.hu

Ennek a 3 csillagjegynek minden sikerülni fog 2022-ben

origo.hu

Salma Hayek még akkor is szexi, ha az újévi fogadalmain gondolkodik - fotó