Íratlan szabály az Arsenalnál: egy edző sosem beszélhet arról, hogy az utánpótlásnál kit tart tehetségnek. Arsene Wenger mégis azt állította David Beckham legnagyobbik fiáról, a 15 éves jobb oldali középpályás Brooklynról, akit ősszel szerződtettek az Ágyúsok, hogy van annyira ügyes, mint az apja. Íme a bizonyíték: most az U18-as csapatba kapott meghívót!
Végleg beérett az angol élvonalbeli Leicesterben Kasper Schmeichel, a BL-győztes Peter csemetéje, ráadásul a 28 éves kapus kilencszeres felnőtt dán válogatott is. – A tizedével is beérném annak, amit az apám elért – vallja Kasper.
Tavaly februárban a brazil Mogi Morim együttesében együtt futballozott a XV de Piracicaba ellen a két Rivaldo. A 41 éves világbajnok papa klubelnökként szállt be, életében először akart együtt játszani 18 esztendős fia, Rivaldinho társaságában.
Jelenleg az Ajax utánpótlás-akadémiáján pallérozódik a 16 éves Joe van der Sar kapus, a holland rekordválogatottság-számot (130) birtokoló exkapus, Edwin van der Sar fia. A 188 centi magas fiú kiváló alapokat szerzett a Manchester United-ifiknél.
Amióta Paolo Maldini visszavonult a Milanból, 3-as számú dresszét senki sem viseli. Ha nagyobbik fia, a 18 éves Christian egyszer befér a Rossoneribe balhátvédként, újra előveszik a mezt.
Novemberben csereként először focizott Enzo Zidane a Real Madrid Castillánál edzősködő édesapja, Zinadine csapatában. A 19 éves fiú szerepelt már az 15 évesek spanyol válogatottjában, kérdés, felnőttként melyik válogatottat választja.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.