Borkai Zsolt elnök javaslatára a MOB december közepén határozott arról, hogy február 6-án 11 órára közgyűlést hív össze. Az eseményen megtárgyalják azt az új lehetőséget, amely azzal alakult ki, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság csökkenteni kívánja a nyári játékok mára horribilis összegre rúgó rendezési költségeit. Így már nem csak a világ leghatalmasabb metropolisai rendezhetik meg a seregszemlét.
A MOB-testület holnap a 2024-es nyári olimpiai és paralimpiai játékok megrendezésének lehetőségét veszi számba. Az esemény korántsem elhanyagolható jelentőségű, ám ennél is fontosabbnak tűnik, hogy a MOB tudomást sem vesz arról a tényről, mely szerint megfellebbezhetetlen bírósági ítélet mondta ki: törvénytelenül működik.
A 2012 februári alapszabálymódosító és tisztújító közgyűlést szabálytalanul tartották meg, a bíróság hatályon kívül helyezte az akkor meghozott határozatokat. Tehát ma nem azok az alelnökök, akik annak hiszik magukat, nem annyi a közgyűlés létszáma, amennyi ma, és a problémákat lehetne sorolni. Ám a MOB nem akar a törvényesség útjára lépni.
– Jeleztem az ügyészség, a bíróság, a sportszövetségek és a NOB felé a problémát. A bíróság hamarosan felszólítja a MOB-ot a törvényesség helyreállítására. Meghatározza, hány napon belül kell ennek eleget tennie. Ha a MOB ezt is negligálja, jelen felépítésében akár fel is oszlathatják – nyilatkozta Török Ferenc öttusázó olimpiai bajnok, az ügy kirobbantója.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.