Kicsit kioktatták, de aztán megkapta a jussát

Klinga László
PUBLIKÁLÁS: 2015. január 07. 17:15
Bár hosszú időn keresztül nem is válaszolt a Magyar Birkózó Szövetség a leveleire, végül csak megkapta edzői életjáradékát a neves edző, Klinga László.
Sz. S.

Sohasem cseresznyézett egy tálból egymással a birkózószövetség jelenlegi elnöke, Hegedüs Csaba és a nyugdíjas birkózószakember, Klinga László. Pedig hát együtt dolgoztak öt éven keresztül. Hegedüs a birkózóválogatott szövetségi kapitányaként, Klinga pedig a neki beosztott szabadfogású válogatott edzőjeként.

– Mivel korábban hét éven keresztül Svédországban edzősködtem, csak jóval később, tavaly tudtam meg egykori versenyző- és edzőtársaimtól, hogy engem is megillet edzői életjáradék. Elvégre az 1980-as moszkvai nyári olimpián néhai Balla József sikeréhez, ezüstérméhez volt némi közöm, amennyiben 1978 és 1982 között, tehát öt éven keresztül Hegedüs beosztottjaként fáradoztam – említette Klinga, az 1972-es olimpia bronzérmese.

Beadta hát kérelmét a MOB-hoz és a Magyar Birkózó Szövetséghez az említett összeg megállapítására.

– A szövetség eleinte a füle botját sem mozgatta, azaz nem válaszolt – mondta a 68 éves Klinga. – Aztán pár hónap múlva valahogy sikerült találkozót kieszközölnöm Hegedüstől, a szövetség mostani elnökétől. Fogadott, ám azzal kezdte: nem emlékezik túl jó szívvel arra, hogy hány alkalommal vitázott velem a múltban... Ami igaz is. Elvégre sem emberileg, sem szakmailag messze nem egyezik az értékrendünk. Aztán adott egy írományt, hogy valóban dolgoztam a szövetségnél. Csakhogy azt kihagyta, hogy támogatja is az életjáradék iránti kérelmemet.

Emiatt aztán a Magyar Olimpiai Bizottságnál Klingának igazolnia kellett, hogy valóban ő volt a válogatott edzője. Bement a Hold utcába, ahol az irattárban meglelte a szerződését. Azt lefénymásolta, ráadásul mellékelt egy olyan sajtófotót is, amin látszik, hogy a moszkvai olimpián Hegedüs kapitánnyal egyetemben tanácsot ad Ballának az egyik olimpiai meccse szünetében. Így megkaphatta az edzői járadékot.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.