Apa és lánya is Rióra pályázik

Gurisatti Gréta
PUBLIKÁLÁS: 2015. január 04. 09:15
Sikeres évet zárt a Gurisatti família. A családfő, Gyula világbajnok, Lilla lánya Európa-bajnok, Gréta pedig vb-bronzérmes és gólkirály lett.
csb

Kevés család dicsekedhet vele, hogy tagjai négy sportágban is a világ élvonalában végeztek 2014-ben. Nem csoda, hogy Gurisattiék év végén egyik díjátadóról a másikra siettek. A korábbi négyszeres világbajnok búvárúszó édesapa, akinek egy tizenöt évvel ezelőtti tragikus sportbaleset miatt mindkét lábát térd alatt amputálni kellett, sportlövőként csupán hajszállal maradt le a riói kvótáról a suhl-i para-világbajnokságon, míg a római mozgáskorlátozott horgász-vb-n egyéniben és csapatban is aranyérmet szerzett. Ráadásul a búvárszövetség az év utánpótlásedzőjének választotta.

Lilla lánya, aki a családi hagyományt folytatva tájékozódási búvárúszónak állt, a hazai rendezésű Eb-n a junior és a felnőtt korosztályban is nyerni tudott, na és begyűjtötte a nem olimpiai sportágak szavazásán az év sportolónője titulust. Gréta pedig az ifi vízilabda-vb-n harmadikként zárt a válogatottal, míg a junior Eb-n negyedik lett, s mindkét esetben megkaparintotta a gólkirály címet. Merész András szövetségi kapitány be is hívta a felnőtt keretbe.

– Nagyon büszke vagyok a lányok sikereire – mondta a családfő. – Persze a feleségem nélkül egyikünk sem tudna így teljesíteni a sportágában. Edina a család motorja, tökéletes hátországot biztosít számunkra, s emellett ő is sikeres búváredző. Valószínűleg arra sem kell már sokáig várni, hogy a legkisebb, a hatéves Gergő is feliratkozzon a dicsőségfalra, hiszen több sportágba belekóstolt már.

– A kisfiam most tanul úszni, de hokizni és trambulinozni is levittük, és mindkettőt élvezte. Bármelyik sportágat választja, támogatni fogjuk – tette hozzá Gyula. 

S hogy mivel lennének elégedettek 2015-ben Gurisattiék? 

– Idén számomra a legfontosabb a riói kvalifikáció megszerzése, mert azt tervezzük Grétával, hogy a brazíliai olimpián egymást váltjuk majd, hiszen a hagyományos verseny után két héttel rendezik a paralimpiát. Na, az tökéletes lenne! 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.