Tavaly egy Szigethalmon rendezett buli szóváltása közepette J. János megszúrta Sávolyt, szerencsére késének pengéje nem érte el az öklöző szívét.
Az MTK óriása felépült, és azóta – ifjúsági és junior országos bajnoki diadalát követően – Kecskeméten megszerezte felnőtt magyar bajnoki címét is. Három meccse közül egyet kiütéssel, kettőt pontozással nyert, ráadásul előzetesen 105 kilós testsúlyából tizen-négyet leadott azért, hogy a
91 kilósok súlycsoportjába mérjen be.
– A tavalyi véres emlékek egyáltalán nem nyomasztanak – árulta el Gergő, aki időközben közgazdasági szakközépiskolában érettségizett le. – Ha még mindig a késeléssel foglalkoznék, az visszavetne terveim megvalósításában, tudniillik ott akarok lenni a 2016-os riói olimpián.
S bár Kovács László szövetségi kapitány meghívta őt a felnőtt válogatott keretbe, a bunyós inkább klubedzője, Drexler Géza irányításával készült Kecskemétre. Gergő a nővére segítségét is kiemelte: Dóra amellett, hogy főz rá, anyagilag is támogatja a bokszolót.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.