Egyre feljebb ível Sousa karrierje

Basel
PUBLIKÁLÁS: 2014. december 10. 23:00
Az itthon sokat kritizált Paulo Sousa edzői pályafu
tása legnagyobb sikerét érte el: a Basellel bejutott a BL-nyolcaddöntőbe. A portugál folyamatosan fejlődik.
(turcsik)

Az utóbbi években az európai kupaporondon szilárdan jelenlévő, egyre hangosabb sikereket elérő Basel újabb mérföldkőhöz érkezett. A Liverpoolban elért döntetlenjének köszönhetően csoportjából a Real Madrid mögött bejutott a BL-nyolcaddöntőbe.

Paulo Sousának ez az eddigi legkiemelkedőbb eredménye trénerként. A játékosként kétszeres BEK-győztes szakember karrierje lépésről lépésre fejlődik. Miközben a Videotont az Európa Liga-csoportkörébe vezette, következő állomásán, az izraeli Maccabi Tel-Avivval már bajnokságot nyert, és az EL-ben a legjobb 32-ig jutott. Ezután került Bázelbe.

– Újabb fejezetet írunk nagyszerű klubunk történetében – magyarázta Sousa. – A Liverpool nagy múltú csapat, az ilyen meccsekből én is sokat tanulok. A játékosaim megérdemlik, hogy kiélvezzék a csodás pillanatot.

A BL-be öt év után visszatérő Liverpool szégyenszemre az EL 32 mezőnyében folytatja a küzdelmeket.

A portugál edző munkája számokban

QPR 26 mérkőzés, 7 győzelem, 12 döntetlen, 7 vereség, 23-24-es gólkülönbség, 26,9%-os győzelmi mutató

Swansea 49 mérkőzés, 18 győzelem, 18 döntetlen, 13 vereség, 45–39-es gólkülönbség, 36,7%-os győzelmi mutató

Leicester 12 mérkőzés, 4 győzelem, 2 döntetlen, 6 vereség, 18-27-es gólkülönbség, 33,3%-os győzelmi mutató

Videoton 88 mérkőzés, 52 győzelem, 17 döntetlen, 19 vereség, 140–63-as gólkülönbség, 59,1%-os győzelmi mutató

Maccabi Tel-Aviv 49 mérkőzés, 31 győzelem, 10 döntetlen, 8 vereség, 91–45-ös gólkülönbség, 63,3%-os győzelmi mutató

Basel 27 mérkőzés, 18 győzelem, 3 döntetlen, 6 vereség, 58–27-es gólkülönbség, 66,7%-os győzelmi mutató

Kovács: Sokra viheti Sousa

– Paulo Sousa szakmailag nagyon sokra hivatott. Örülök a sikerének, ám a korábbi véleményemet fenntartom. A Vidivel túlságosan védekező futballt játszott a hazai mezőnyben, ami eredménytelenséggel párosult. – mondta a Borsnak Kovács Ferenc, a Videoton tiszteletbeli elnöke.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.