Király mackónadrágjára gerjed Ada

Dárdai Pál
PUBLIKÁLÁS: 2014. november 13. 10:15
A finnek elleni Eb-selejtező a lelátón dől majd el: Dárdai Pál szerint a szurkolók támogatása elengedhetetlen a győzelemhez. Kész szerencse, hogy a finn élvonal látogatottsága alulmúlja az NB I-ét. A válogatottal kapcsolatban Ada, a Bors vetkőző szépsége is megfogalmazta kívánságait.
szabó

Dárdai Pál szö­vetségi kapitányban roppant szimpatikus, hogy nem akar sokat. Jó, igaz, hogy a fejébe vette, a vállalt három tétmeccsen 5-7 pontot gyűjt a csapattal, de egyfelől máris négynél tart, másfelől a (nemzeti) minimumra törekszik: a védők védekezzenek, a támadók támadjanak, a hazai pálya lejtsen a hazaiak felé:

– Ezt a meccset csak úgy nyerhetjük meg, ha a szurkolók támogatnak bennünket. Ha már a 30. perc táján elkezdik követelni a játékosoktól, hogy harcoljanak meg hogy ébredjenek, az türelmetlenséget szülhet. Márpedig ezt a meccset türelemmel lehet csak megnyerni – szögezte le a szakember.

A drukkerek amúgy máris lekörözték a finneket: nem sok olyan bajnokság van Európában, amely kevesebb nézőt vonzana, mint az NB I, ám a kellemes hangzású Veikkausliiga ilyen. Egyes statisztikák szerint a kontinens legérdektelenebb élvonala ez! Ott egy-egy partira átlagosan 2200 néző látogat ki (mifelénk: 2900), a stadionok kihasználtsága 22 százalék (itt: 30), úgyhogy ennek a fölénynek realizálódnia kellene.
– Elképzelhető, hogy még az utolsó percekben is 0-0 lesz az állás. Na, akkor lesz szükségünk igazán a buzdításra – mondta Dárdai.

Varga nem tart a finnek Xavijától

Légiós hiányában a csakis NB I-es játékosokból felálló magyar védelemben Varga Józsefnek két pozícióban is juthat hely, elvégre jobb oldali védőként, illetve középpályás szűrőként is jeles.

A DVSC-játékos maga sem tudja, hol veszi őt figyelembe Dárdai Pál kapitány, miként azt sem, hogyan alakul a hátsó magyar véderőmű összetétele.

– Ha rajtam múlna, a középpályát választanám, ugyanis mostanság már gólokat is lövök – mondja a Loki-focista, aki kedvtelve említi: ma napra pontosan öt éve a 21 évesek Eb-selejtezőjén Győrben elkapták az olaszokat (2-0), és ő maga alig veszített párviadalt Mario Balotellivel szemben. Ezért sem tart cseppet sem a „finn Xavinak” becézett, pengés Roman Eremenkótól, de még a gólvadász Teemu Pukkitól sem.

Őszintén sajnálja, hogy bár édesanyja megígérte, feljön a Groupama Arénába drukkolni, de mivel Varga nővére a hétvégén férj­hez megy, inkább otthon készül a lagzira. És ha már házasság: a Loki-focista jövő tavasszal oltár elé vezeti kozmetikus barátnőjét, Petrát, aki leendő férjéért szurkol majd az Üllői úton.

– Megnyugtattam a kedve­semet is, elverjük a finneket! Jövő szeptember 7-én Belfastban pedig visszavesszük azt a rémesen hiányzó három pontot az északírektől, amelyet elvettek tőlünk az FTC-stadionban. Ott leszünk a 2016-os franciaországi Eb-n. 

Az lenne király, ha…

Tudom, egy válogatott meccset nem szabad összetéveszteni az Önök kérték című műsorral, én mégis – mint a mesebeli aranyhal kérésére – megfogalmazom a három kívánságomat. 1. Nyerjünk (ez nem is kívánság, ez elvárás)! 2. Alakuljanak úgy az eredmények, hogy a téli szünetet a második helyen állva kezdhessük meg!
3. A három kapus közül Király Gábor a kedvencem, imádom a cuki szürke mackónadrágját. Szeretném, ha ő védene, és nem kapna gólt. Az tényleg király lenne…
Hajrá, fiúk! Hajrá, magyarok! 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.