Gera nyomában jár Dzsudzsák és Gulácsi

Európa Liga
PUBLIKÁLÁS: 2014. november 29. 08:15
Az utóbbi években ­kizárólag az Európa Ligában éri sikerélmény a magyar futballistákat. Dzsu­dzsák Balázs és Gulácsi Péter csapata már a 32 között van. De vajon gerai magasságokig is eljuthatnak?
(turcsik)

Sorra veszi az akadályokat az EL-ben Dzsudzsák Balázs orosz csapata, a Dinamo Moszkva és Gulácsi Péter osztrák együttese, a Salzburg. Mindkét magyar légiós egy körrel a vége előtt csoportgyőztesként várhatja a második számú kupasorozat tavaszi folytatását.

Mivel a magyar futballt oly kevés si­ker­él­mény éri, már ezt a részeredményt is meg kell becsülni. Sőt az UEFA-kupa helyett 2009-ben életre hívott Európa Liga a légiósainknak kifejezetten fekszik. (Csapatszinten már kevésbé, eddig kizárólag a DVSC szerepelt a csoportkörben.) Gera Zoltánnak köszönhetően már az első idényben a döntőben szerepelhetett egy hazánkfia. 

A válogatott középpályás hihetetlen jó focival, a csapatát szinte a hátán cipelve vezette fináléig a Fulhamet, amely azonban az Atlético Madriddal szemben végül alulmaradt. Egy évvel később Dzsudzsákot sem sok választotta el attól, hogy megismételje Gera bravúrját, ám a PSV-nek a negyeddöntőben megálljt parancsolt a Benfica. Az elmúlt idényben Gulácsi folytatta a jó magyar sorozatot, az akadályokat sokáig könnyedén vevő Salzburg azonban a Basel elleni nyolcaddöntőben megtorpant.

Habár az EL 32-es mezőnyéhez nyolc BL-ből kiesett csapat is csatlakozik, nincs kizárva, hogy Dzsudzsák vagy Gulácsi megismételje Gera sikerét.

Eddigi sikerek

Gera Zoltán 2009–2010: döntő

A finálét ugyan 2-1-re elveszítette a Fulham az Atlético Madrid ellen, de Gera az egész sorozatban az angol csapat húzóembere volt. Az elődöntőben gólt is szerzett.

Dzsudzsák Balázs 2010–2011: negyeddöntő

A PSV 6-3-as összesítéssel esett ki a Benfica ellen, a magyar középpályás az eindhoveni visszavágón gólt lôtt holland csapatában.

Gulácsi Péter 2013–2014: nyolcaddöntő

A Salzburg 2-1-es összesítéssel esett ki a Basel ellen, a magyar kapus a menetelés során biztos pontnak számított az osztrák csapatban. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.