Még mielőtt a bokszrajongók megijednének, a filippínó bajnok nem intett búcsút fő sportágának, sőt, teljes gőzzel készül a november 23-i mérkôzésére. Kihívóját, a vb-címére törő amerikai Chris Algierit pedig azzal fenyegeti, hogy idő előtt – vagyis a tizenkét menetesre tervezett meccs első felében – padlóra küldi.
Ám úgy látszik, az ökölvívóedzések túl egyhangúak számára, mert közben beszállt hazája profi kosárligájába, méghozzá nemcsak játékosként, hanem segédedzőként is. Ezzel a PBA történetének legalacsonyabb (169 cm) és egyben legidősebb (35 év) újonca lett, s az első, aki két sportágban is az elitbe tartozik.
Az első felkészülési meccsén mindenesetre nem sikerült győzelemhez segítenie csapatát, 88-77-re kikaptak a Blackwater Elite-től. Pacman egyébként meglepően ügyesen bánik a labdával, s már a kosárba is betalált, igaz, egyelőre csak büntetőből.
– Természetesen megbeszéltem a bokszedzőmmel, Freddie Roachcsal, hogy játszom a Fülöp-szigeteki kosárligában. De megígértem, hogy meccsenként csak két-három percről lesz szó, ugyanis számomra most az Algieri elleni bunyó a legfontosabb – mondta Pacquiao, aki nem árulta el, hogy hosszú távon milyen tervei vannak a kosarazással. Pedig eddig sem volt rá jellemző, hogy sokat unatkozna, ugyanis a profi boksz mellett kongresszusi képviselő hazájában, jegyzett pókerjátékos, számos film sztárja és ugyancsak népszerű énekesként is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.