A német Auto, Motor und Sport információja szerint a Bianchi fülhallgatójába épített érzékelő 92 G-t mért a szuzukai ütközésnél.
Ugyan a hírek szerint a 25 éves francia versenyző feje nem csapódott neki a pilótafülke falának vagy a darus kocsinak, a Marussia olyan hirtelen fékeződött le a körülbelül 210 kilométeres sebességről álló helyzetbe, hogy az súlyos károsodás nélkül szinte megúszhatatlan. Ez ugyanis azt jelenti, hogy másodpercekig sisakos feje súlyának – ami körülbelül hét kiló – 92-szerese, azaz 644 kiló hatott rá. Vagyis nagyjából a versenyautója tömege.
Korábban egyébként a száguldó cirkuszban 80 G volt a hivatalosan mért legnagyobb erő, amit 2001-ben a brazil Luciano Burti szenvedett el Belgiumban, amikor a gumifalba vágódott. Burti is fejsérülést szenvedett, napokig mesterséges kómában tartották, ám végül sikeresen felépült. Sőt több hónapos rehabilitáció után a Ferrari tesztpilótájaként tért vissza, és 2005-től máig indul a brazil Stock Car-sorozatban.
Sajnos Bianchiról egyelőre nem érkeznek jó hírek, ugyan stabil, de továbbra is kritikus az állapota.
Bräck a rekorder
A korábbi Indycar-versenyző, a most 48 éves svéd Kenny Bräck élte túl eddig a motorsport legnagyobb balesetét, 2003-ban Texasban a kerítésnek csapódáskor 241 G (!) erő hatott rá. Eltört a szegycsontja, a combcsontja, a bokája, a karja, és súlyosan zúzódott a gerincoszlopa. Tizennyolc hónap után ugyan visszatért egy Indy 500-as versenyre, de utána búcsút intett az autósportnak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.