Forma-1: Alonso nem megy szabira

technikai sport
PUBLIKÁLÁS: 2014. október 31. 12:15
Hivatalosan továbbra sem tudni arról, mi lesz jövőre Fernando Alonsóval. A kétszeres világbajnok spanyol minden­esetre a hétvégi austini futam helyszínén utalt arra, hogy esze ágában sincs kihagyni egy évet.
Bors

Az utóbbi időben felvetődött, hogy Alonso azért nem jelentette még be, hová szerződik, mert valójában tizenkét hónapra szabadságra vonul. – Fittnek és tettrekésznek érzem magam, s eddig is jól alkalmazkodtam a szabályváltozásokhoz. Szóval a karrierem szempontjából ez a tökéletes időszak arra, hogy maximalizáljam a teljesít­ményemet – mondta Alonso. – Versenyképes vagyok és nyerni akarok, mert túl sok idő telt már el a legutóbbi világbajnoki címem óta.

A Ferrarinál mindenesetre még mindig nem bontották fel a szerződését, pedig amikor kiszivárgott, hogy Sebastian Vettel érkezik az olaszokhoz, mindenki készpénznek vette, hogy a spanyol helyére jön. Pedig sokan vélik úgy, inkább Kimi Räikkönentől kellene megszabadulnia a Ferrarinak, egyrészt az Alon­so–Vettel párosnál nincs ütősebb a mezőnyben, másrészt olcsóbb lenne a finnt lapátra tenni, mivel neki csak 2015-ig, míg Alonsónak 2016-ig érvényes a megállapodása.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.