Tanácsadókat neveznek ki mellé
A napokban két szakember, Kiss László és Mészöly Kálmán is felvetette, hogy tanácsadókat kellene Pintér mellé szerződtetni. A bizarr ötlet akár nyitott fülekre is találhat a szövetségi vezetők körében, bár nagyon nehezen tudnánk elképzelni, hogy mondjuk Csank János vagy Várhidi Péter mondaná meg Pintérnek, hogy ki játsszon jobbhátvédként.
Ultimátumot kap az októberi selejtezőkre
A sportnapilap értesülései szerint arra van a legnagyobb esély, hogy a kapitány még megkapja az októberi, románok és feröeriek elleni Eb-selejtezőket, ahol hat pontot kell szereznie csapatával, különben menesztik. Ennek a lehetetlen küldetésnek maximum annyi értelme van, hogy megkímélje az utódot egy bukaresti bemutatkozástól, merthogy Pintéren biztosan nem segít.
Azonnal menesztik a posztjáról
A játékoskeretet tekintve ezzel a megoldással sem biztos, hogy nagyobb esélye lenne a magyar válogatottnak az Eb-kijutásra, de a jelenlegi helyzetben a közvélemény ezt üdvözölné leginkább.
– A tanácsadós lehetőségnek semmi értelme, senki sem dolgozna úgy szívesen, ha beleszólnának a munkájába – mondta el Kiprich József korábbi 70-szeres válogatott csatár. – Ha váltani akar a vezetőség, akkor azonnal cselekednie kellene, mert az ultimátummal csak az időt húzzák. Egervári Sándor alatt több fantázia volt a csapatban, holott szinte ugyanezek a játékosok szerepeltek nála is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.