Kritikus futballista nem kell Pintérnek

kritika
PUBLIKÁLÁS: 2014. szeptember 06. 09:15
Konkrétumok hiányában, a szereplők ködösítése miatt csak találgathatunk, pontosan miért is mondta le a válogatottságot Szalai Ádám. A Bors megpróbálta kideríteni, mi állhat a háttérben.
S. T. R.

„A magyar válogatottnál tapasztalható változatlan körülményekkel” magyarázza döntését a német élvonalban szereplő Hoffenheim csatára. Pintér Attila nem maradt a játékos adósa, és rög­vest kijelentette, „Ádám olyan meghívást akar visszautasítani, amit nem is kapott meg”, arra viszont még véletlenül sem válaszolt, miért nem számít a magyar focistákhoz képest magasan jegyzett légiósra.

Emlékezhetünk rá, Szalai a tavalyi kudarcok után fogalmazta meg a kritikáit, melyek nem Pintér ellen szóltak, hiszen a szövetségi kapitány akkor még győri klubedző volt. A 26 éves támadó szerint a magyar foci szerelmeseit évtizedek óta átverik. A válogatott elé olyan célokat tűznek ki, melyek nem reálisak, hiszen hiányzik a jó eredmények eléréséhez szükséges tudás. Szalai Ádám gyenge focistákról és súlytalan edzőkről beszélt – Pintért alighanem ez utóbbi bőszítette fel.

Döbbenetes módon a válogatotthoz közel álló informátoraink szerint Szalai és Pintér ezen az egy konfliktuson képtelen továbblépni. A kapitány – aki azonnal felháborítónak nevezte, hogy a játékos évtizedes lemaradásról beszélt – nem tűrte a kritikát, inkább jegelte a Hoffenheim csatárát. Pintér még attól is elzárkózott, hogy – békülő gesztusként – legalább egyszer meghívja a keretébe Szalait, aki megelőzve az Eb-selejtezők előtti állandó dilemmát, bedobta a törölközőt, leszögezve, nem jön, amíg a mostani tréner dirigál.

Úgy tudjuk, a nemzeti csapat tagjait igencsak megosztja a Szalai-ügy. Dzsudzsák Balázs kijelentette, nem csak neki hiányzik a csatár. Telkiben tapintható a feszültség, egyesek szerint ha a csapat holnap nem győzi le Észak-Írországot, máris veszélybe kerülhet a tavaly decemberben kinevezett kapitány állása.

Rögzítsük a tényt: a magyar válogatott az első tétmeccsére készül Pintér irányításával.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.