Taróczy 60 évesen is igazolt versenyző

Wimbledon
PUBLIKÁLÁS: 2014. augusztus 22. 15:15
Taróczy Balázs szerint a tenisznek is szól az augusztus 20-án átvett Magyar Érdemrend Középkeresztje kitüntetés. Wimbledoni bajnokunk egyébként máig aktív játékos.
J. K.

Nemrégiben a főváros és szűkebb pátriája, a XII. kerület díszpolgára lett, most itt az újabb elismerés. Minek tulajdonítja, hogy hirtelen újra ilyen népszerű lett?

A kornak, mert sajnos májusban töltöttem be a hatvanat, s nyilván az adományozók úgy vélték, hogy a jeles évfordulóra való tekintettel kitüntetnek – mondta az egykori wimbledoni bajnok. – Ezzel együtt nagyon örültem a díjnak, s főleg annak, hogy a hajdani szurkolók még nem felejtettek el. Mellesleg úgy vélem, hogy ezek az elismerések a tenisznek is szólnak.

Máig kitűnő a kondija, ez is a tenisznek köszönhető? Egyáltalán: mennyi ideje jut a játékra?

A kelleténél kevesebb, de igyekszem minél többet játszani. Most ugyan nekiveselkedtem, mert a mai napig egy hamburgi klub versenyzője vagyok és a hozzám hasonló öregfiúkkal Münchenben játszunk csapatbajnoki meccseket. Szóval nagyon készülök, a verseny még nagyobb munkára, erőfeszítésre sarkall. Igaz, most apróbb izomsérüléssel küszködöm.

Rendszeresen felbukkan a Grand Slam-tornákon. Most is ott lesz New Yorkban, a US Open rajtján?

Sajnos nem, pedig az ITF Ifjúsági Bizottsága tagjaként ott lenne a helyem, de az öregfiúk mérkőzés, majd a Svájc–Olaszország Davis-kupa-meccs miatt nem megyek. Tizenöt éve segítek szakkommentátorként a Sport TV-nek, és nagyon élvezem, mert olyan, mintha magam is ott lennék a nagy tornákon.

Évente hoz sztárokat a budapesti Tennis Classics-ra, idén kik lesznek a vendégek?

A világranglistán hatodik, kanadai Milos Raonic biztosan itt lesz, a többi legyen meglepetés.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.