Életeket mentenek Juhász Roland milliói

Gyermekkor Alapítvány
PUBLIKÁLÁS: 2014. augusztus 30. 11:15
Juhász Roland ahol csak tud, segít. Tegnap már sokadszor ajánlott fel egymillió forintot a Gyermekkor Alapítványnak. Egy korábban általa vásárolt defibrillátorral életet mentettek.
turcsik

Felsorolni is képtelenség, hány gyereken, családon, egyesületen, településen segített már a Videoton védője, Juhász Roland.

A 80-szoros válogatott futballista már régóta fontosnak tartja a jótékonykodást, hiszen a Csangcsun Jataj légiósával, Huszti Szabolccsal 2008 óta a Gyermekkor Alapítványának támogatója, és egyben „rek­lámarca”. Az F-Group Alapítványon keresztül több millió forinttal segítette már a kórház fejlesztési munkálatait, így például korábban az ultrahangszoba is az ő adományából lett felújítva. 

Juhász pénteken újabb egymillió forinttal segítette a kórházat. – Sokan azt hiszik, hogy szereplési vágyból segítek, de erről szó sincs – árulta el Juhász. – Sokat kaptam az életben, és ebből szeretnék valamit visszaadni. Nem mellesleg fel akarom hívni a figyelmet a jótékonykodás fontosságára, hátha mások is követik a példámat.

A futballista kislánya, Jázmin születése óta különösen fontosnak tartja, hogy gyerekeken segítsen. – Boldog vagyok, ha a gyógyulgató kis lurkókat mosolyogni látom, hát még, ha azt hallom vissza, hogy a felajánlásomnak köszönhetően éle­teket mentenek meg – tette hozzá a védő. – Amikor édesapám meghalt, akkor hallottam, hogy a mentőben nem volt defibrillátor, ezért a nagykátai körzetnek vásároltam egyet. Később a nagyszüleim mondták, hogy életet mentettek vele…

Juhász elárulta, eddig hozzávetőleg tízmillió forintot ajánlott fel idehaza jótékony célokra karrierje során. Le a kalappal előtte. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.