Sport

Hosszú Katinka férfiak ellen akart versenyezni

Bors

2014. július 17. csütörtök 09:15

Tizenhét számban áll rajthoz a debreceni úszó-ob-n Hosszú Katinka. Sőt, férfi 400 vegyesen is kipróbálta volna magát, ha engedik. Katka különleges, gyorsalvásos módszerrel piheni ki a fáradalmakat.

Hosszú Katinka az országos bajnokság négy napjára akár be is költözhetne a debreceni uszodába. Nem véletlenül, hiszen 17, azaz tizenhét számban áll rajthoz. Sőt, ha a szabályok lehetővé teszik, a férfiakkal együtt versenyzett volna a 400 méteres vegyes úszásban.

– Igazi kihívás lett volna a férfiakkal megküzdeni, ráadásul minden erőmet be kellett volna vetnem, s ez igazán jól szolgálta volna az Eb-felkészülésemet. Lételemem a versenyzés, és már most a riói olimpiára készülök a férjem és edzőm, Shane Tusup irányításával. Most még van lehetőség a kísérletezgetésre, a módszerek változtatására – mondta a háromszoros világbajnok Hosszú Katinka, akit nem zavar, hogy szinte ki sem tudja fújni magát a futamok között. Annál is inkább, mert az Egyesült Államokban töltött évei alatt eltanult, az ottani egyetemisták körében népszerű, úgynevezett power napping, azaz gyorsalvásos módszert alkalmazza, aminek segítségével fél óra alatt újra harcra kész.

– Los Angelesben két fronton, az uszodában és a tanteremben is helyt kellett állnom, ez jól bevált pihenési módszer arrafelé az egyetemisták körében a vizsgaidőszakban – folytatta Katka. Mellesleg a világbajnoknő elszántságát jól jellemzi, hogy néhány hete, amikor a vihar miatt lefújták Rómában az egyik versenyszámot, ő azért – Federica Pellegrini társaságában – leúszta a távot.

Csak úgy, ha már tervbe vették…

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15152570_auto_resized.jpg
origo.hu

Újabb részletek derültek ki a jobbikos Gyöngyösi Márton botrányáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/8872_resized.jpg?avcount=1664275207
vg.hu

Németországnak rengeteg földgáza van, mégsem termeli ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15153438_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiadták a riasztást: az ország több pontján leszakad az ég

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15152043_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Energiaszigetté válhat Spanyolország az Európai Unióban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15148207_auto_resized.jpg
vg.hu

Von der Leyent megbüntetik a Pfizerrel kötött horribilis szerződés miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/8874_resized.jpg?avcount=1664275207
origo.hu

Barátnője próbál magyarázkodni Berki Mazsi viselkedése miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15151474_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Nem remekeltek az olaszok: itt van a világ top 10 legjobb pizzériája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15153041_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gázolt a vonat Gyürén: iskolai zaklatás miatt akart véget vetni az életének a 11 éves kislány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15152753_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokkot kaptak a szülők, borzalmas, amit a házi feladatban kértek gyermekeiktől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15149908_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszólalt az erdőkertesi páros öngyilkosság női áldozatának édesanyja: Tragédiák sorozta érte Katát

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2022/09/gviUjWvkAAu2cfjStA1svqTqP_utTB9QLMOTIkkSpS8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBlNGQ3OTM5MTYzMzQ0YjY4YjU0MGFkZjRlMDc3NmFl.jpg
Egészségetekre!

Boldog mulatozás, körúti kocsmában bulizott Szalai Ádám a szurkolókkal és Dzsudzsákékkal

https://cdn.borsonline.hu/2022/09/V6E1-NHYf-usjv5-IzCVHLJuG-OcB0epgciXL75pBek/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzc2N2YyNTQ1ODY1NTRlMTBhODI1MjNhNzYwZTIwYmNj.jpg
Nemzetek Ligája

Könnyes búcsú, Szalai Ádám sírva köszönt el a magyar válogatottól