Hosszú Katinka imádja a sebességet, érthető, ha kapva kapott az alkalmon, hogy egy RS5 DTM kétüléses versenyautóval száguldhasson a Német Túraautó-bajnokság (DTM) edzésnapján.
A hungaroringi élmény minden várakozását felülmúlta, hiszen még az egyéni gyorsasági rekordja is megdőlt. – Nem lenne szabad ezt mondanom, de szeretek gyorsan vezetni. Eddig 220 kilométeres sebesség volt nálam a csúcs, de most, ha csak utasként is, sikerült ezt túlszárnyalni – lelkendezett Katka, akit férje azzal a jó tanáccsal engedett el a csöppet sem veszélytelen körözésre, hogy lehetőleg ne kiabáljon túl hangosan, mert a végén még megzavarja a pilótát.
Nos, a bajnoknőnek a szava is elakadt az élménytől. – Már az első kanyarban megugrott az adrenalinszintem, azt hittem felborulunk, de aztán ráéreztem, milyen stabil ez a kocsi. Imádtam, bármikor szívesen megismételném. Katinkának az is nagyon tetszett, hogy míg az úszódresszbe úgy kell belepasszíroznia magát, a tűzálló overallt hipp-hopp magára kapta.
S hogy kinek szurkol a hétvégi DTM-futamon? Ki másnak, mint az éllovasnak. – Bevallom, nem ismerem igazán jól a mezőnyt, de a címvédő audis Mike Rockenfeller nagyon szimpatikus – árulta el az úszó.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.