Ég veled, Gyula bácsi!

Grosics Gyula
PUBLIKÁLÁS: 2014. június 14. 09:15
Pénteken 11 óra 20 perckor a fővárosi Kútvölgyi kórházban meghalt Grosics Gyula olimpiai bajnok, a nemzet sportolója, labdarúgó Aranycsapatunk 88 éves kapusa, az 1954-es vb ezüstérmese.
Sz. S.

Már akkor sejtettük, hogy igen komoly a baj, amikor csütörtökön tárcsáztuk Gyula bácsi feleségének számát, és Ildikó asszony sírva mondta: harmadik hónapja maga is kórházban van, így szegény beteg férjéért mit sem tud tenni.

Az egykori 86-szoros válogatott, háromszoros magyar bajnok, aki 1964-ben azért hagyott fel a futballal, mert nem engedték a Fradihoz igazolni, egy hete került a Kútvölgyi kórház intenzív osztályára. Kilyukadt patkóbelével műtötték, később végzetes hashártyagyulladás lépett fel nála.

A Fekete Párduc 2008 óta szorult kórházi kezelésre, többször kilyukadt a tüdeje, négy szívinfarktuson esett át. A gyászhírről a Borstól értesült a 82 éves Várhidi Pál, aki tartalék játékosként ott volt Londonban az 1953. november 25-én Angliával játszott Évszázad mérkőzésén.

– A 6:3-as találkozón Gyuszi imponálóan védett – mondta az egykori újpesti hátvéd. – Emlékszem egy Újpest–Dorog meccsre, amin 11-eshez jutottunk. Odalépett hozzám, az ítélet-végrehajtóhoz, és megjegyezte: rúgjam a léc alá a labdát. Meglepődtem, de tényleg oda lőttem, miközben ő lapos lövésre számított, és egészen máshová vetődött. Ezért a gólért elnézésedet kérem, Gyuszi...

Az Aranycsapatból már csak az a Buzánszky Jenő él, aki a kapus haláláról értesülve kijelentette: feledhetetlen barátot veszített el. Grosicsot a MOB és az MLSZ a saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.