András: jobban szeretem a Fradit, mint az anyámat

Fradi-stadion
PUBLIKÁLÁS: 2014. június 14. 15:15
Megkezdődött a bérletárusítás az FTC új stadionjába. Pénteken több száz korábbi bérletes állt sorba, hogy kiváltsa megdrágult belépőjét. Sokaknak továbbra sem tetszenek az új árak.
(turcsik)

Volt olyan FTC-szurkoló, aki péntek reggel hattól a Ferencváros új sta­dion­jának tövében várakozott, hogy az elsők között válthassa ki új szurkolói kártyáját, és vehesse meg a következő szezonra szóló bérletét. Július 22-ig első körben az a mintegy 3500-4000 szimpatizáns juthat bérlethez, aki az előző idényben is rendelkezett vele. A több órán át kígyózó sor is bizonyította, hogy a leghűségesebb drukkereket nem tántorították el a magas árak.

– Esztergomi vagyok, de már reggel hatra idejöttem, hogy kiválthassam a bérletemet. Egészségügyi dolgozóként, havi kilencvenezer forintos fizetés mellett sokallom a B-középbe szóló 22 300 forintos bérletárat, de a Fradit jobban szeretem, mint a saját édesanyámat, ezért képes vagyok áldozatokat hozni érte – mondta Szente András.

Pércsi Lajos 88 évesen is végigállta a kígyózó sort:

– Ráadásul nem is a nyugdíjasárat fizetem a bérletért, hanem a teljeset, így szeretném támogatni a Ferencvárost. Az új stadion tetszik, de önmagában nem ér semmit, ide jó játékosok kellenének. A nyitómeccs 300 milliós költségét is inkább futballistákra kellene fordítani.

– Hatvannyolc éve vagyok Fradi-drukker, nemsokára betöltöm a nyolcvanat, de el sem tudnám képzelni az életemet meccsre járás nélkül. Az előző bérletem 11 ezer forintba került, a mostani 36 700-ba, de nem bánom, mert ez az egyetlen szenvedélyem – fogalmazott Ferenczy József.

 

›› Maradjon Albert a stadion!

Molnár Tibor a jegyárakkal nem foglalkozik, viszont a stadion nevének megváltoztatásával nem ért egyet: – A klubnak nem volna szabad eldobnia a magyar foci egyetlen aranylabdás játékosának a nevét. Albert Flórián itt focizott az Üllői úti fák alatt, megérdemelné, hogy az új stadion is az ő nevét viselje. A pénz mindent felülír?

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.